Virgil van Dijk és Mohamed Szalah is hosszabbít a Liverpoollal – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.10. 15:05
Mohamed Szalah és Virgil van Dijk is közel áll a szerződéshosszabbításhoz (Fotó: Getty Images)
Háromból két nyáron szabadon igazolhatóvá váló labdarúgójával is megegyezhet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) bajnokaspiráns Liverpool, ugyanis a The Athletic úgy értesült, hogy Mohamed Szalah és Virgil van Dijk ügyében is előrelépés történt.

Mint ismert, 2025. június 30-án a Liverpool három klasszisának, a saját nevelésű Trent Alexander-Arnoldnak, az idényben magához képest is kimagaslóan teljesítő Mohamed Szalahnak, illetve a csapatkapitány, Virgil van Dijknak is lejár a szerződése, így mindhárman szabadon igazolhatóvá válnának.

Az elmúlt időszakban mindhárom labdarúgó esetében felmerült, hogy távoznak, ám a The Athletic most arról számolt be, hogy Szalah és Van Dijk két évvel, 2027-ig hosszabbíthatja meg szerződését. A lap emlékeztetett, december elején a holland hátvéd és az egyiptomi támadó is kapott ajánlatot a Mersey-parti klubtól, de a felek akkor még nem tudtak megegyezni, Van Dijk ugyan többször jelezte, hogy maradna, Szalah számos alkalommal utalt arra, hogy a Liverpool ajánlata nem megfelelő.

A The Athletic úgy tudja, hogy Richard Hughes, a Liverpool sportigazgatója most újabb szerződést ajánlott Van Dijknak és Szalahnak, akik 2027-ig hosszabbíthatnak.

A lap megjegyzi, hogy Trent Alexander-Arnold maradására egyre kisebb az esély, pláne, hogy a Real Madrid élénken érdeklődik az angol jobbhátvéd iránt, aki nyáron, szabadon igazolható játékosként ingyen szerződhet a „királyiakhoz”.

 

Legfrissebb hírek

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
12 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
14 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
17 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
19 órája

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
20 órája

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
21 órája

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
22 órája

Kerkez és Szoboszlai is kezdett, legyőzte a Liverpool a nyitányon a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2025.08.15. 20:51
Ezek is érdekelhetik