Édesapja elárulta, mi igaz a Szoboszlai Dominikról szóló „városi legendákból”

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.25. 22:31
A Szoboszlai Dominikról szóló „városi legendákról” is beszélt édesapja (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, szinte már csak matematikailag kérdéses a Liverpool – és így Szoboszlai Dominik – aranyérme az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Premier League-ben, mert ha a Mersey-partiak akár csak egy pontot szereznek hazai pályán a vasárnapi, Tottenham elleni bajnokin, biztosan aranyérmesek. A hétvégi mérkőzések előtt Szoboszlai Zsolt volt a vendége a Spíler Tv Premier előtt című műsorának, amelyben többek között fia babonáiról és a róla szóló „városi legendákról” is beszélt.

A műsorban két focistaapuka, Szoboszlai Zsolt és a ZTE sportigazgatója, Sallói István, a Sporting Kansas City magyar szélsőjének, Sallói Dánielnek az édesapja volt Szedmák Zita vendége. Felvetették, hogy Szoboszlai Zsolt nem engedte fiának, hogy focilabdán kívül más karácsonyi ajándékot kapjon. Sallói felidézte, hogy elmondások szerint történt olyan is, hogy Szoboszlai Dominik nem fogadta meg edzője, Szoboszlai Zsolt szavait, mire ő néhány percre lehozta a pályáról.

„Ha nem is kaptam el, de volt olyan, hogy lehívtam, megbeszéltük a dolgokat, és visszaengedtem – árulta el Szoboszlai Zsolt. – Hála Istennek jól kezelte, hogy a pályán én az edzője vagyok, amikor vége a mérkőzésnek, akkor az édesapja, elmondom a véleményemet mint edzője és mint az édesapja is. Helyén tudta kezelni ezeket a dolgokat, legfeljebb nem szólt hozzám” – fogalmazott Szoboszlai Zsolt, aki a karácsonyi ajándékot illetően kitérő választ adott, s annyit mondott, fia tőle focilabdát kapott, de a család többi tagja mással lepte meg Dominikot.

Aki a csatornának korábban adott exkluzív interjúban elkérte a Premier League-trófeát ábrázoló képet, hogy saját otthonában tehesse ki, mindennap emlékeztetve őt arra, miért is csinálja azt, amit csinál. Ezzel a „babonával” kapcsolatban Szoboszlai Zsolt elárulta, valószínűleg ez tőle jött a fiának, mert ő is babonás.

„Jó vagy rossz értelemben, én péntek tizenharmadikán születtem, de szerintem nagyon sok sportoló babonás. Amíg győzünk, én is ugyanabban próbálok menni, ugyanazt veszem fel, ugyanazokat a dolgokat csinálom a mai napig” – árulta el Szoboszlai Zsolt, aki szerint ebből fia is több dolgot átvett.

Az édesapa arra is kitért, most már beszélnek a Premier League-címről, sőt, felvetődött, hogy Szoboszlai Zsolt fellógna a bajnoki parádét ünneplő csapatbuszra.

„Ha ő engem meglát a busz közelében, szerintem megőrül” – jegyezte meg Szoboszlai Zsolt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ
SZOMBAT
13.30: Chelsea–Everton (Tv: Spíler1)
16.00: Brighton & Hove Albion–West Ham United (Tv: Spíler1)
16.00: Newcastle United–Ipswich Town (Tv: Arena4)
16.00: Southampton–Fulham
16.00: Wolverhampton Wanderers–Leicester City (Tv: Spíler2)
VASÁRNAP
15.00: AFC Bournemouth–Manchester United (Tv: Spíler1)
17.30: Liverpool–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
HÉTFŐ
20.30: Nottingham Forest–Brentford

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Liverpool33247275–31+44 79 
2. Arsenal341813363–29+34 67 
3. Nottingham Forest33186953–39+14 60 
4. Newcastle331851062–44+18 59 
5. Manchester City33177964–42+22 58 
6. Chelsea33169858–40+18 57 
7. Aston Villa33169853–47+6 57 
8. Bournemouth3313101052–40+12 49 
9. Fulham331391148–45+3 48 
10. Brighton & Hove Albion331212953–5348 
11. Brentford331371356–50+6 46 
12. Crystal Palace3411121143–47–4 45 
13. Everton338141134–40–6 38 
14. Manchester United331081538–46–8 38 
15. Wolverhampton331151748–61–13 38 
16. Tottenham331141861–51+10 37 
17. West Ham33991537–55–18 36 
18. Ipswich Town33492033–71–38 21 
19. Leicester City33462327–73–46 18 
20. Southampton33252624–78–54 11 

 

 

Legfrissebb hírek

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
10 órája

Nagy a baj? Kihagyja a manchesteri derbit a City kulcsembere

Angol labdarúgás
11 órája

Szoboszlai Dominik: Ebben nekem is megvan a felelősségem

Foci vb 2026
12 órája

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
12 órája

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
14 órája

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
Tegnap, 0:05

Szalai Ádámék valóra váltották egy súlyosan beteg kisfiú álmát – képek

Magyar válogatott
2025.09.09. 20:22

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 19:20
Ezek is érdekelhetik