Ismét próbálják az angol válogatottba csábítani a Liverpool 15 éves magyar tehetségét

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.03.22. 14:01
Az FA továbbra is meg szeretné szerezni Farkas Eriket (Fotó: LFC Academy)
Mint az Index kiszúrta, az Anfield Watch közzétett egy cikket, amelyben kijelenti, hogy az angol labdarúgó-válogatott továbbra is mindent megtesz, hogy megszerezze Farkas Eriket.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Farkas meghívót kapott az U16-os angol válogatottba, amit akkor sérülés miatt le kellett mondania. Most azonban az Anfield Watch arról számolt be, hogy az angol Labdarúgó-szövetség (FA) a 15 éves magyar tehetséget és családját meghívta a felnőttcsapat Lettország elleni világbajnoki mérkőzésére labdaszedőnek. 

A portál szerint ez a gesztus egyértelműen arra szolgál, hogy sugallja a magyar tehetségnek – aki jelenleg még az angol és magyar válogatottság mellett egyaránt dönthet –, hogy továbbra is szívesen látnák a nemzeti csapatuk keretében.

A Liverpool körüli ügyekkel foglalkozó lap a cikkjében azt is kiemeli, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) szintén mindent megtesz, hogy megtartsa magának a Liverpool fiatal játékosát, aki előtt minden bizonnyal fontos döntés áll a közeljövőben. 

A 15 éves Farkas Erik és bátyja, a 18 éves Patrik augusztusban adott interjút lapunknak, miután profi szerződést kötött az angol másodosztályú Blackburn Roversszel. Farkas Erik tízéves kora óta a Liverpool korosztályos csapatának kiemelt tehetsége, a klub idén tavasszal hosszabbította meg az amatőr szerződését.

 

 

Legfrissebb hírek

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
11 órája

Elbúcsúztatták Diogo Jotát és fivérét a portugáliai Gondomarban

Minden más foci
2025.07.05. 12:43

A Liverpool teljesíti a Diogo Jota szerződésében foglaltakat – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.05. 10:52

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„Nehezen találom a megfelelő szavakat” – liverpooli csapattársai megható sorokkal búcsúztak Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.04. 17:52

Megható videóval búcsúzott Jotától a Liverpool: „A mi srácunk Portugáliából. Örökké...”

Angol labdarúgás
2025.07.04. 12:02

Van Dijk Diogo Jotáról: Örökké bajnok, örökké a 20-as

Angol labdarúgás
2025.07.04. 09:58

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44
Ezek is érdekelhetik