„Fogalmam sincs” – Virgil van Dijk a jövőjéről beszélt a BL-búcsú után

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.12. 15:47
Virgil Van Dijk még nem tudja, hol játszik jövőre (Fotó: Getty Images)
Meglepő nyilatkozatot adott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Premier League) vezető Liverpool csapatkapitánya a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-búcsú után. Virgil van Dijk decemberben még úgy nyilatkozott, hogy maradna a csapatnál, a kiesés másnapján azonban egészen másképp fogalmazott.

Mint ismert, a Liverpool három sztárjának, a saját nevelésű Trent Alexander-Arnoldnak, az elmúlt évek kiegyensúlyozott teljesítménye után kiemelkedő idényt futó Mohamed Szalahnak, illetve a csapatkapitány Virgil van Dijknek is lejár a szerződése 2025. június 30-án, így ők január 1. óta már tárgyalhatnak más klubokkal.

Mindhárom sztár jövője állandó téma a nemzetközi sportsajtóban. A holland középhátvéd decemberben úgy fogalmazott, hogy három-négy éve még van a legmagasabb szinten és maradna Liverpoolban, ám a Bajnokok Ligája-kiesés másnapján mintha jelentősen megváltozott volna Van Dijk véleménye saját jövőjéről.

„Virgil van Dijk nem tudja, hogy mi lesz a következő idényben, és bárki, aki azt mondja, hogy közel áll a Liverpoollal való szerződéshosszabbításhoz, az a képébe hazudik. Van arra esély, hogy a Paris Saint-Germain elleni volt a „vörösök” csapatkapitányának utolsó Bajnokok Ligája-mérkőzése a csapat színeiben” – írta a Daily Mail Virgil van Dijk jövőjéről.

Arra a kérdésre, hogy a következő idényben megpróbálja-e újra megszerezni a BL-trófeát, Van Dijk úgy válaszolt: „Fogalmam sincs. Ebben a pillanatban fogalmam sincs. Tényleg. Nem ezzel foglalkozom most. Folyton ugyanazt mondom: még tíz meccs van hátra ebből az idényből és erre koncentrálok. Ha lesznek hírek, tudni fogjátok, de még magam sem tudom. Mindenki tudja, hogy a háttérben vannak egyeztetések, ám egyelőre nem tudom, mi lesz jövőre. Ha valaki azt mondja, tudja, mi a helyzet, az hazudik” – vélekedett Van Dijk.

 

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
13 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.11. 23:30

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 21:51

Így emlékeznek meg Diogo Jotáékról a Liverpool első felkészülési mérkőzésén

Angol labdarúgás
2025.07.11. 12:32

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.11. 07:43

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.10. 13:32

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik