Dirk Kuyt: Arne Slot sem hitte, hogy ilyen gyorsan bajnok lehet

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.03.23. 09:55
Dirk Kuyt 2006 és 2012 között szerepelt a Liverpoolban, most a Beerschot vezetőedzője (Fotó: AFP)
A The Athleticnek nyilatkozó Dirk Kuyt szerint Arne Slot nem kizárólag Jürgen Klopp öröksége miatt sikeres a Liverpoollal, Virgil van Dijk pedig mielőbb megérdemelné a szerződéshosszabbítást.

Hat évig futballozott a Liverpoolban Dirk Kuyt, a szurkolók egy-egy gólja mellett leginkább Peter Crouch sztorija miatt emlékeznek a holland csatárra. Crouch két évig volt Kuyt csapattársa a „vörösöknél”, együtt készültek a Bajnokok Ligája 2007-es döntőjére is, amelyen a Liverpool a Milan ellen lépett pályára. A legenda szerint a mérkőzés előtt Rafa Benítez, a Liverpool menedzsere kikapcsolódásként gokartozni vitte játékosait, amikor…

„Remekül szórakoztunk, tövig nyomtam a gázt, amikor az egyik kanyar után azt vettem észre, hogy feltorlódtak előttem a többiek – idézte vissza emlékeit Peter Crouch a BBC 5-nek. – Azonnal beletapostam a fékbe, ám nem történt semmi, a fék nem fogott! Megállíthatatlanul száguldottam a tömegbe, és csak arra volt időm, hogy eldöntsem, kinek a gokartjába csapódjak. Az egyikben Dirk Kuyt, a másikban Xabi Alonso ült, így ösztönből azt választottam, aki nélkülözhetőbb a csapat szempontjából… és Dirk Kuyttel ütköztem.”

A holland csatár az esetnél szerencsére nem sérült meg, és végül Alonsóval együtt végigjátszotta a Milan ellen 2–1-re elveszített BL-döntőt (Kuyt szerezte a Liverpool gólját, Crouch csereként állt be), később pedig úgy távozott Liverpoolból, hogy előtte Ligakupát nyert a csapat tagjaként. A 44 éves, vezetőedzőként a belga élvonalban szereplő Beerschotot irányító Kuyt mindig jó szívvel gondolt vissza angliai időszakára, és mivel a Liverpoolnál jelenleg is erősen él a holland vonal, a The Athletic kíváncsi volt, hogyan látja a csapat 2024–2025-ös idényét.

„Nagyon örültem, amikor Arne Slot lett a vezetőedző – nyilatkozta az amerikai portálnak Dirk Kuyt. – Arra viszont nem számítottam, hogy ilyen jól kezd, és szerintem ő sem hitte, hogy első angliai idényében bajnoki címet nyerhet. Tény, hogy jó keretet örökölt Jürgen Klopptól, de látni kell, hogy a csapat más futballt játszik, mint tavaly. Hihetetlen, milyen gyorsan sikerült meghonosítania a játékrendszerét. Nézem a meccseket, és időnként úgy tűnik, mintha a Premier League nem is jelentene kihívást a Liverpoolnak. Világklasszis játékosokat irányít, és megugrotta a lécet.”

Az idény során úgy tűnt, a Liverpool négy trófeát is elhódíthat, mostanra azonban csak a bajnoki cím maradt a listán. Az FA-kupából és a Bajnokok Ligájából idő előtt kiesett, a Ligakupa döntőjében pedig a Newcastle-tól szenvedett vereséget.

„A PSG elleni BL-párharcot a balszerencse számlájára írom, a két mérkőzés alapján apróságok döntöttek – folytatta Dirk Kuyt. – De őszinte leszek, senkit sem érdekelnek a trófea nélkül záruló sorozatok, ha a Liverpool az idény végén bajnok lesz. Amikor 2020-ban Jürgen Klopp-pal csúcsra ért a csapat, a járványügyi korlátozások miatt nem lehetett a szurkolókkal ünnepelni, mindenki nagyon ki van éhezve az újabb bajnoki címre. Amint biztossá válik az arany, elszabadul az őrület a városban.”

Dirk Kuyt természetesen kiemelt figyelemmel követi a Liverpoolban futballozó honfitársait, és úgy véli, a vezetőknek mielőbb meg kellene hosszabbítaniuk Virgil van Dijk nyáron lejáró szerződését.

„Nem sokan képesek arra, amire ő, súlyos sérülésből tért vissza, és jelenleg is a világ legjobb védői közé tartozik  – mondta a „vörösök” korábbi csatára.  – Virgil van Dijk generációja egyik kiemelkedő futballistája, egyértelmű, hogy maradnia kellene, ahogyan Mohamed Szalahnak is. Ryan Gravenberch rengeteget fejlődött, jó nézni a játékát. A Bayern München túl nagy ugrás volt a pályafutásában, de mostanra felvette a tempót, ráadásul még nagyon fiatal, csak huszonkét éves. Cody Gakpónak szintén kellett egy kis idő, hogy beilleszkedjen, de egyre gólerősebb, tőle is sokat várok. Szurkolok a Liverpoolnak, és ha idén meglesz a bajnoki cím, a következő idényben még nagyobbat lehet álmodni.”
 

 

Legfrissebb hírek

Ismét próbálják az angol válogatottba csábítani a Liverpool 15 éves magyar tehetségét

Angol labdarúgás
2025.03.22. 14:01

Egy idény után távozhat Liverpoolból Federico Chiesa – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.03.22. 12:12

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Liverpooli legendákkal játszik együtt az FTC vezetőedzője

Angol labdarúgás
2025.03.20. 11:40

Pekler Zalánnak aludnia kellett volna, de nem tudta otthagyni Szoboszlaiék meccsét

Egyéb egyéni
2025.03.19. 18:16

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10

A PL-aranyéremről már aligha marad le a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.03.18. 11:56
Ezek is érdekelhetik