Guardiola sebezhető Cityről beszélt, Arteta szerint kellett egy kis szerencse

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.03. 09:58
Mikel Arteta (jobbra) csapata fölényes győzelmet aratott (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal vasárnap délután 5–1-re ütötte ki a Manchester Cityt a Premier League 24. fordulójában. Így látták a rangadót a szakvezetők.
Angol labdarúgás
2025.02.02. 19:22

Kiütés az Emirates Stadionban: az Arsenal öt gólt lőtt a Citynek

Ez nem a manchesteri csapatok napja volt, a United után a City is hatalmas pofonba szaladt bele. A 17 éves Nwaneri is betalált a hazaiaknál.

Mikel Arteta természetesen elégedetten nyilatkozott a győzelem után.

„Ez egy remek nap volt számunkra, mivel nyernünk kellett, hogy fenntartsuk a nyomást. Nagyon elégedett vagyok a játékunkkal, kellett egy kis szerencse is, ami ezúttal meg is volt.”

A szakember hozzátette, hogy csapata jól élt a döntő pillanatokkal, és szép gólokat szerzett. Kiemelte az első Premier League-gólját megszerző Myles Lewis-Skellyt is.

„Az ilyen meccseken, az ilyen ellenfelek ellen kiemelkedő egyéni teljesítményekre is szükség van. Myles éppen ilyet nyújtott, azóta odateszi magát, mióta velünk készül. Rendkívül belevaló srác, és felkészült az ilyen rangadókra is” – mondta Arteta.

Pep Guardiola először szenvedett valamelyik csapatával négygólos vereséget, a City viszont negyedszer kapott négyet a mostani idényben. A Premier League címvédőjének szakvezetője elismerte, most igencsak sebezhető a csapata.

„A nagy kérdés, hogy miért nem játszottunk úgy az utolsó 20-25 percben, mint tettük azt az első hatvanban. Beszélnünk kell a játékosokkal, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő. Túl sokszor kapunk sok gólt, így valóban sebezhetők vagyunk.”

John Stones elnézést kért a szurkolóktól.

„Nagyon nehéz szavakat találni egy ilyen meccs után. Megtépázták a büszkeségünket, elnézést kérünk azoktól a szurkolóktól, akik elkísértek minket, és ezt látták. Az utolsó 30 percben mutatott játékunk elfogadhatatlan. Sokáig meccsben voltunk, aztán jött egy fordulópont, amely nem a mi javunkra dőlt el.”

 

Legfrissebb hírek

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
6 órája

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
9 órája

A Bournemouth francia válogatott játékossal pótolhatja Kerkezt – sajtóhír

Angol labdarúgás
12 órája

Liverpool: 27 sérültet szállítottak kórházba a bajnoki parádén történt gázolás után; közleményt adott ki a klub

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:56

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

Guardiola kissé begurult, amikor Grealishről faggatták

Angol labdarúgás
2025.05.26. 14:57

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46
Ezek is érdekelhetik