Debütált a félautomata lesrendszer Angliában, továbbjutott az Aston Villa az FA-kupában

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.28. 22:53
Marco Asensio duplázott (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó FA-kupa első nyolcaddöntős mérkőzésén az élvonalbeli Aston Villa 2–0-s sikerrel búcsúztatta a Championshipben szereplő Cardiff Cityt.

A félautomata lestechnológia (SAOT) bevezetését már jó ideje tervezik Angliában, az idény elejére várták a debütálását, de folyamatosan tolódik, még nem alkalmazták a PL-ben. A legrangosabb honi kupasorozatban viszont most élesítették a rendszert, az Aston Villa–Cardiff City találkozón mutatkozott be, és a látottak alapján megfelelően működött.

„A rendszer FA-kupában történő éles, sikeres használatát követően a Premier League igyekszik még ebben az idényben bevezetni a félautomata lesrendszert a bajnokságban” olvasható a premierleague.com-on.

Rátérve a mérkőzésre: már a meccs elején beszorította az Aston Villa a másodosztályban 19. helyezett walesi csapatot. Az első nagy helyzet bő negyedóra után alakult ki, Ollie Watkins ziccerét kivédte az édesapja révén magyar származású amerikai kapus, Ethan Horvath. Később Leon Bailey léc alá tartó lövését tolta ki a kapus, míg Marcus Rashford közelről találta el rosszul a labdát, s vágta a kapu fölé a labdát. A szünet előtt Watkins közeli lövését védte Horvath – 1.78-as xG-re sem tudott betalálni a birminghami csapat.

A második félidőben John McGinn és Rashford lövését is bravúrral védte Horvath, azonban a 68. percben már ő sem tudott segíteni. Youri Tielemans indította a leshatáron kilépő Rashfordot, aki középre passzolt, Marco Asensio pedig jó ütemben érkezve a jobb alsóba lőtt. Tovább nyomtak a hazaiak, és ugyan Rashford kísérletét még blokkolták, nem sokkal később megszületett a második gól. Ezúttal Watkins passzolt jobbról Asensiónak, aki másodszorra a másik sarkot választotta, a bal alsóba lőtt.

A hajrában kimaradtak a vendéglátó további helyzetei, de ennek nem volt már jelentősége. Kijött a két együttes között az osztálykülönbség, az Aston Villa magabiztosan érvényesítette a papírformát a sokáig eredményesen védekező Cardiff ellen, és ott van a legjobb nyolc között.

ANGOL FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Aston Villa–Cardiff City (II.) 2–0 (Marco Asensio 68., 80.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szombat
13.15: Crystal Palace–Millwall (II.) (Tv: Spíler1)
13.15: Preston North End (II.)–Burnley (II.)
16.00: AFC Bournemouth–Wolverhampton Wanderers (Tv: Spíler1)
18.45: Manchester City–Plymouth Argyle (II.) (Tv: Spíler1)
Vasárnap
14.45: Newcastle United–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler1)
17.30: Manchester United–Fulham (Tv: Spíler1)
Hétfő
20.30: Nottingham Forest–Ipswich Town (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek

„Miért nem FIFA-játékvezetőt küldtek?” – tiltakozást nyújtott be az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.05.26. 09:01

Megható élőképpel rukkoltak elő a Crystal Palace szurkolói az FA-kupa döntőjén

Angol labdarúgás
2025.05.18. 10:52

A Palace történelmet író edzője szólt Guardiolának, hogy legközelebb ne ezt a taktikát válassza

Angol labdarúgás
2025.05.18. 09:44

Eze góljára nem jött válasz a Citytől, a Crystal Palace megnyerte az FA-kupát!

Angol labdarúgás
2025.05.17. 17:28

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

Az Aston Villa és a Chelsea is legyőzte Európa-liga-döntős ellenfelét

Angol labdarúgás
2025.05.16. 23:13

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
2025.05.10. 20:40

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
2025.05.10. 09:52
Ezek is érdekelhetik