A nagy liverpooli balhé – Slot nem nyilatkozott, Van Dijk szóba hozta a játékvezetőt… Képek, videók!

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2025.02.13. 08:45
Curtis Jones (pirosban) nekirontott a Liverpool szurkolóinak mutogató Abdoulaye Doucoureénak (Fotó: Imago Images)
Mint ismeretes, szerdán az Everton a 98. percben szerzett góllal egyenlített a Liverpool elleni városi derbin, ami az utolsó volt a Goodison Parkban. A meccs azonban nemcsak a drámai hajrá, hanem a lefújást követő balhé miatt is sokáig emlékezetes marad.

 

 

AZ EVERTONNÁL BÜSZKÉK

Az Everton menedzsere, David Moyes először is arról beszélt a 2–2-es döntetlennel végződő Everton–Liverpool derbi lefújását követően, hova helyezi James Tarkowski 98. percben szerzett gólját a Goodison Parkban megélt pillanatai sorában.

„Nagyon előkelő helyen fog állni, mert sokat jelent nekem – fogalmazott Moyes az evertontv-nek. – Hátrányból kihozni egy döntetlent ebből a meccsből a jelen helyzetben nagy eredmény nekünk. A stadion fantasztikus volt. Emlékszem a pályafutásom során itt megélt felejthetetlen éjszakákra, hihetetlen meccsekre, amilyen a mai is volt, nagyszerű volt itt játszani. Úgy gondolom, a szurkolók büszkék voltak ránk ezen az estén, a csapat sok szempontból büszkévé tette őket. Néha hiányzott egy kis minőség a játékból, de nem adtuk fel, megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni a meccsből és sikerült is eredményt elérnünk."

Moyes ezután hangsúlyozta, hogy a bennmaradásért folytatott harcban minden pontnak nagy jelentősége lehet, és bár tisztában van vele, hogy vannak korlátaik és sokat kell még fejlődniük, a szerdai teljesítménnyel elégedett. Mindent beleadtak a játékosai, és ezért ragaszkodik hozzájuk a közönség, mert a szurkolók is látják, hogy keményen dolgoznak. Iliman Ndiaye kapcsán a szakember elmondta, játékosa térdsérülést szenvedett, de még nem tudni, mennyire súlyos a sérülése, ami miatt a 25. percben le kellett cserélni.

Furcsamód Moyes a meccs végi balhéról, amely során az Evertonból a Liverpool-szurkolóknak mutogató Abdoulaye Doucouré, a vendégek részéről pedig az Everton játékosával lökdösődő Curtis Jones, illetve Arne Slot menedzser és segítője, Sipke Hulshoff is piros lapot kapott, egy szót sem ejtett.      

A BALHÉ VIDEÓN ÉS KÉPEKBEN

 


VAN DIJK SZERINT A LIVERPOOLNAK ELŐRE KELL TEKINTENIE

A Liverpool részéről a meglehetősen feldúlt Arne Slot egyáltalán nem beszélt a média képviselőivel. A vendégektől csak a csapatkapitány Virgil van Dijk szólalt meg, aki nem rejtette véka alá, hogy elégedetlenek voltak a játékvezető ténykedésével, bár a részletekbe nem ment bele. Feltételezések szerint a Liverpoolnál főleg azt kifogásolják, hogy az Everton második gólját megelőzően több szabálytalanság is történt hazai oldalon.

„Úgy gondolom, a játékvezetőnek nagy szerepe volt a mai meccsben, például szabálytalannak ítélt meg olyan megmozdulásokat, amilyeneket más hasonló esetekben továbbengedett. Csalódást jelent nekünk a végén kapott gól, el kell ismerni, nagy gólt volt, de számunkra nagyon kiábrándító – fogalmazott Van Dijk, aki a bajnoki versenyfutást is érintette. – Sok munkával jó helyzetbe hoztuk magunkat és csak magunkra kell figyelnünk. Mindenkit arra biztatok, hogy magunkkal foglalkozzunk, ne azzal, hogy mit csinálnak mások, hanem azzal, hogy próbáljunk meg minden meccset megnyerni, önmagunkból kell a lehető legtöbbet kihozni. Sok nehéz meccs vár ránk, mindenkire szükség van a legjobb formájában. Nyilván most csalódottak vagyunk, ám holnaptól már a következő, Wolverhampton elleni meccsre kell koncentrálnunk. Itt nyerni akartunk, nyerhettünk is volna, sőt, talán nyernünk is kellett volna… De ez van, megyünk tovább…”

Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, a lefújást követően – bár ez a balhéról készült felvételeken már nem látszik –, amikor Jones másodszor is megindult az Everton játékosai felé, ő volt az, aki visszafogta a Liverpool játékosát és próbálta az öltöző fel tessékelni. A tízes skálán osztályozó fleshscore.com-nál Szoboszlai 6.6-os értékelést kapott (a Liverpool kezdőcsapatából Luis Díaz és Alisson kapus kapta a legalacsonyabb pontszámot, 6.4-et, illetve 6.1-et), a sofascore.com-nál 6.3-at (ott Conor Bradley kapta a legalacsonyabb osztályazatot a Poolból, 6.2-t). A magyar középpályásnak 52 labdaérintése volt a meccsen, passzai 73 százalékban voltak pontosak, 12 párharcából hármat nyert meg, egy lövéssel próbálkozott, ami kapura is ment, Jordan Pickford védte.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 15. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEN
EVERTON–LIVERPOOL 2–2 (1–1)
Liverpool, Goodison Park, 39 280 néző. Vezette: M. Oliver
EVERTON: Pickford – J. O'Brien, Tarkowski, Branthwaite, Mikolenko – J. Garner, I. Gueye (Iroegbunam, 77.) – Lindström (C. Alcaraz, 77.), A. Doucouré, I. Ndiaye (J. Harrison, 25.) – Beto. Menedzser: David Moyes
LIVERPOOL: Alisson – C. Bradley (C. Jones, 61.), I. Konaté, Van Dijk, A. Robertson (Cimikasz, 69.) – Gravenberch (Alexander-Arnold, 61.), A. Mac Allister – Szalah, Szoboszlai, Gakpo (D. Núnez, 69.) – Luis Díaz. Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Beto (11.), Tarkowski (90+8.), ill. A. Mac Allister (16.), Szalah (73.)
Kiállítva: A. Doucouré (a lefújás után), C. Jones (a lefújás után), Slot (a lefújás után)

   
1. Liverpool24176158–23+3557
2. Arsenal24148249–22+2750
3. Nottingham Forest24145540–27+1347
4. Chelsea24127547–31+1643
5. Manchester City24125748–35+1341
6. Newcastle24125742–29+1341
7. Bournemouth24117641–28+1340
8. Aston Villa24107734–37–337
9. Fulham2499636–32+436
10. Brighton & Hove Albion24810635–38–334
11. Brentford24941142–42031
12. Crystal Palace2479828–30–230
13. Manchester United24851128–34–629
14. Tottenham24831348–37+1127
15. Everton2469925–30–527
16. West Ham24761129–46–1727
17. Wolverhampton24541534–52–1819
18. Leicester City24451525–53–2817
19. Ipswich Town24371422–49–2716
20. Southampton24231918–54–369
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik