Reece James parádés szabadrúgással mentett pontot a Chelsea-nek Kerkezék ellen, botlott a City

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.14. 22:43
James több mint két év után volt eredményes (Fotó: Getty Images)
A Chelsea otthon, a Manchester City pedig idegenben játszott döntetlent az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójában, míg a West Ham odahaza nyert a városi rivális Fulham ellen.

CHELSEA–BOURNEMOUTH

A várakozásoknak komoly mezőnyfölényben kezdte meg a mérkőzést Enzo Maresca együttese, majd a 13. percben a vezetést is megszerezte: Jackson remek ütemben ugratta ki Cole Palmert, aki higgadtan váltotta gólra a ziccert. A folytatásban a gólpasszt adó szenegáli támadó több ízben is komoly gólhelyzetbe került, de nem tudott élni a lehetőséggel, míg a másik oldalon Kluivert döngette meg a kapufát.

A fordulás után Caicedo hozott össze egy tizenegyest a Kerkez Milossal a soraiban felálló Bournemouthnak, Justin Kluivert pedig magabiztos megoldással értékesítette a büntetőt. Tizennyolc perccel később Antoine Semenyo hallgattatta el a Stamford Bridge közönségét: a ghánai támadó Christie-től kapott jó indítást, majd hat méterről irgalmatlan erővel bebikázta a labdát a rövid felsőbe. Sokáig úgy tűnt, hogy az Iraola-csapat mindhárom pontot zsebre vághatja a fővárosban, de a ráadás negyedik percében jött Reece James, és 21 méterről a kapu bal oldalába tekert szabadrúgásból. Az angol válogatott jobbhátvéd több mint két év után volt eredményes a bajnokságban, s ezzel a góllal pontot mentett a londoni „kékeknek”. 2–2


WEST HAM–FULHAM

Két perc alatt két gólt rámolt be a vendég Fulham kapujába a West Ham a frissen kinevezett Graham Potter első bajnokiján: előbb Carlos Soler bikázott kapásból a kapu bal oldalába, majd Tomás Soucek talált be az ötösről. A fordulás után Alex Iwobi révén szépítettek a vendégek (Raúl Jiménez ugyan látszólag beleért a nigériai csapattárs beadásába, de végül Iwobinak adták meg a találatot), majd 67. percben Lucas Paquetá használta ki a vendégek kapuját védő Bernd Leno kapitális hibáját.

A folytatásban Iwobi a változatosság kedvéért szerzett egy, az előző góljához kísértetiesen hasonlító találatot (Lukasz Fabianski vélhetően szeretné minél hamarabb elfelejteni ezt a meccset), de az egyenlítésre már nem futotta a Fulham erejéből – győzelemmel debütált a „kalapácsosok” élén a legutóbb London kék felén dolgozó Potter. 3–2


BRENTFORD–MANCHESTER CITY

Bő órán át tartotta magát az elmúlt időszakban magára találó címvédő ellen a Brentford, amely a második félidőben les miatt meg nem adott gólig is eljutott. Ezután viszont jött Phil Foden, s úgy tűnt, hogy 12 perc alatt lerendezte a mérkőzést: előbb De Bruyne beadását juttatta a kapuba klasszikus kilenceseket idéző mozdulattal, majd a második hullámban érkezve lőtte be a kapusról kivágódó labdát.

Úgy tűnt tehát, hogy a Guardiola-csapat három ponttal távozik a fővárosból, de a végjátékban kétszer is mattolta Ortegát a hazai együttes. A 81. percben Yoane Wissa jókora adag szerencsével kapta meg a labdát az ötös vonalán, de ha már megkapta, akkor kíméletlenül be is varrta. A kongói játékosnak ez volt a 37. gólja a Premier League-ben a Brentford játékosaként, amivel (Ivan Toney vonatkozó csúcsát megdöntve) a „méhek” történetének legeredményese PL-gólszerzője lett. A ráadás perceiben Christian Nörgaard fejesét csak beljebb tudta segíteni a City német kapusa, így Thomas Frank együttese a padlóról felállva tartott otthon egy pontot. 2–2

a Brentford-Manchester City:

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ, keddi mérkőzések
Brentford–Manchester City 2–2 (Wissa 81., Nörgaard 90+2., ill. Foden 66., 78.)
Chelsea–AFC Bournemouth 2–2 (Palmer 13., R. James 90+5., ill. Kluivert 50. – 11-esből, Semenyo 68.)
West Ham United–Fulham 3–2 (Soler 31., Soucek 33., Paquetá 67., ill. Iwobi 51., 78.)
Nottingham Forest–Liverpool 1–1 (Wood 8., ill. Jota 66.)
Szerdán játsszák
20.30: Newcastle United–Wolverhampton (Tv: Spíler2)
20.30: Everton–Aston Villa (Tv: Match4)
20.30: Leicester City–Crystal Palace
21.00: Arsenal–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Csütörtökön játsszák
20.30: Ipswich Town–Brighton & Hove Albion
21.00: Manchester United–Southampton (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Liverpool20145148–20+28 47 
2. Nottingham Forest21125430–20+10 41 
3. Arsenal20117239–18+21 40 
4. Chelsea21107441–26+15 37 
5. Newcastle20105534–22+12 35 
6. Manchester City21105638–29+9 35 
7. Bournemouth2197532–25+7 34 
8. Aston Villa2095630–32–2 32 
9. Fulham2179532–30+2 30 
10. Brentford2184940–37+3 28 
11. Brighton & Hove Albion20610430–29+1 28 
12. West Ham2175927–41–14 26 
13. Tottenham20731042–30+12 24 
14. Manchester United2065923–28–5 23 
15. Crystal Palace2049721–28–7 21 
16. Everton1938815–25–10 17 
17. Wolverhampton20441231–45–14 16 
18. Ipswich Town20371020–35–15 16 
19. Leicester City20351223–44–21 14 
20. Southampton20131612–44–32 

 

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Kerkez lett a hónap legjobb játékosa a Bournemouthnál

Légiósok
2025.04.13. 13:22

Kórházba került a Newcastle menedzsere, nem lesz ott a Manchester United elleni meccsen – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.13. 08:29
Ezek is érdekelhetik