Ha komoly ajánlat érkezik, bárkit eladna jelenlegi keretéből a Manchester United

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2025.01.08. 17:37
Megfelelő ajánlat esetén a jelenlegi keret bármelyik játékosán túladhat a Manchester United (Fotó: Getty Images)
Az angol The Guardian információi szerint a Premier League-ben 13. helyen szerénykedő Manchester United minden komoly ajánlatot meghallgat Rúben Amorim jelenlegi keretének tagjaiért, így adott esetben Alejandro Garnacho, Kobbie Mainoo vagy a nyáron szerződtetett Leny Yoro, Matthijs de Ligt, Manuel Ugarte trió is távozhatna.

A lap kiemelte, megfelelő ajánlat esetén a Manchester United megválhat az eddig érinthetetlennek hitt fiatal tehetségeitől, Kobbie Mainoo-tól, Alejandro Garnachótól vagy éppen Rasmus Höjlundtól.

Mint kifejtették, a „vörös ördögök” nem törekednek rá, hogy feltétlenül megváljanak játékosaiktól, de a klubban nemrég résztulajdont szerző Sir Jim Ratcliffe elismerte, hogy rossz eladók voltak, és a nyereségesség, illetve a fenntarthatósági szabályok miatt korlátozottan finanszírozzák a csapatot, ezért a játékosok eladásának az egészséges csapatvezetés kulcsfontosságú részévé kell válnia.

Ennek értelmében ha komoly ajánlat érkezik a jelenlegi keret bármelyik tagjáért, azt meghallgatják, de az eladást nem feltétlenül hagyják jóvá. A The Guardian kiemelte, hogy ez érinti a nyáron érkezőket, azaz Leny Yorót, Nusszar Mazrauit, Matthijs de Ligtet és Manuel Ugartét is.

A Guardian szerint az MU kerete átalakulóban van, Rúben Amorim ugyanis a 3–4–3-as játékrendszert részesíti előnyben, s szeretné ehhez igazítani a játékoskeretet is.

 

Legfrissebb hírek

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
7 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
18 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:04

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09
Ezek is érdekelhetik