FA-kupa: a Newcastle, az Ipswich és a Crystal Palace is otthon hozta a kötelezőt

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.12. 17:55
A Newcastle legyőzte a Bromleyt (Fotó: Facebook, Newcastle United)
A Newcastle United, a Crystal Palace és az Ipswich Town is bejutott a labdarúgó FA-kupa negyedik fordulójába.

A Tamworth vasárnap hosszabbításra kényszerítette a Tottenhamet, a Bromley, a Stockport és a Bristol Rovers viszont rendes játékidő után esett ki.

A Bromley a Newcastle United vendége volt, és a nyolcadik percben Cameron Congrave 19 méteres lövése vágódott a jobb sarokba, ezzel vezetést szerezve a negyedosztályú gárdának. Nyolc perccel később Lewis Miley távoli bombával egyenlített. Szünet után Anthony Gordon tizenegyesből a vezetést is megszerezte, majd a 61. percben William Osula jobbról indult befelé, végül ballal a hosszú sarokba bombázott, beállítva a 3–1-es végeredményt.

Az Ipswich az első félidő közepén húsz perc alatt háromszor vette be a harmadik ligás Bristol Rovers hálóját, ezután belefért, hogy Ali al-Hamadi kihagyjon egy tizenegyest.

Eberechi Eze már a negyedik percben megszerezte a vezetést a Stockport ellen, és mint végül kiderült, ez az egyetlen gól elég volt a Crystal Palace továbbjutásához.

ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ
Newcastle–Bromley (IV.) 3–1 (Miley 16., A. Gordon 49. – 11-esből, Osula 61., ill. Congreve 8.)
Ipswich Town–Bristol Rovers (III.) 3–0 (K. Phillips 18., J. Clarke 24., J. Taylor 37.)
Crystal Palace–Stockport (III.) 1–0 (Eze 4.)
Southampton–Swansea (II.) 3–0 (Sulemana 20., Dibling 35., 65.)
Korábban játszották:
Tamworth (V.)–Tottenham 0–3 (Tshikuna 101. – öngól, Kulusevski 107., B. Johnson 118.)
Hull (II.)–Doncaster (III.) 1–1 – 11-esekkel: 4–5
Szombati mérkőzések:
Manchester City–Salford City (IV.) 8–0 (Doku 8., 69. – utóbbi 11-esből, Mubama 20., O'Reilly 43., Grealish 49., McAtee 62., 81.) 
Leicester City–Queens Park Rangers (II.) 6–2 (J. Justin 8., 63., Mavididi 35., Buonanotte 38., Vardy 51. – 11-esből, Faes 90+3., ill. J. Varane 18., Kolli 45+2.) 
AFC Bournemouth–West Bromwich Albion (II.) 5–1 (Kluivert 27., Ouattara 34., 44., Semenyo 47., Jebbison 90+2., ill. C. Taylor 14.) 
Brentford–Plymouth Argyle (II.) 0–1 (Whittaker, 82.) 
Chelsea–Morecambe (IV.) 5–0 (Adarabioyo 39., 70., Nkunku 50., Joao Félix 75., 77.) 
Norwich City (II.)–Brighton & Hove Albion 0–4 (Rutter 37., 45+2., Enciso 59., March 74.)   
Nottingham Forest–Luton Town (II.) 2–0 (Yates 40., R. Sosa 68.) 
Liverpool–Accrington Stanley (IV.) 4–0 (D. Jota 29., Alexander-Arnold 45., Danns 76., Chiesa, 90.)
Brystol City (II.)–Wolverhampton 1–2 (Twine 45+1., ill. Ait-Nuri 10., R. Gomes 21.)  

NEM ÉLVONALBELI CSAPATOK MECCSEI
Middlesbrough (II.)–Blackburn Rovers (II.) 0–1
Birmingham (III.)–Lincoln City (III.) 2–1
Exeter (III.)–Oxford (II.) 3–1 
Reading (III.)–Burnley (II.) 1–3 – hosszabbítás után 
Sunderland (II.)–Stoke City (II.) 1–2 – hosszabbítás után
Coventry (II.)–Sheffield Wednesday (II.) 1–0
Leeds (II.)–Harrogate (IV.) 1–0 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Francia és finn ellenfelet is kapott a Palace, „szabad az út” a Rayo előtt a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.08.29. 14:32

Kl: Nem tudott nyerni, de továbbjutott Norvégiában a Crystal Palace, máltai csapat is főtáblás, Baráth gólt szerzett

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 23:23

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
2025.08.24. 17:02

Eberechi Eze az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.23. 18:14

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
2025.08.17. 17:07
Ezek is érdekelhetik