A liverpooliak csalódottak az elmaradt piros lap miatt

K. K.K. K.
Vágólapra másolva!
2025.01.09. 11:26
Bergvall belépője nem ért sárgát (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Lucas Bergvall, a Tottenham Hotspur középpályása vitatott körülmények között szerezte meg a győztes gólt szerdán a Ligakupa elődöntőjében, a Liverpool ellen.

A Liverpool FC csapatkapitánya, Virgil van Dijk nehezményezte azt a játékvezetői döntést, amely miatt a Tottenham későbbi góljának a szerzője, Lucas Bergvall elkerülte a kiállítást, amiért sárga lappal a birtokában szabálytalankodott Kosztasz Cimikasszal szemben közvetlenül a győztes találatot megelőzően.

A Tottenham svéd játékosát a 68. percben „jutalmazta” sárga lappal Stuart Attwell játékvezető, azonban a második szabálytalansága után elmaradt a kiállítás.

Pillanatokkal a gólja előtt Bergvall egy elkésett becsúszását követően Cimikaszt küldte a földre, ami a játék megszakításához vezetett, a Liverpool balhátvédjét ápolni is kellett a pályán kívül, ezért a vendégek ideiglenesen emberhátrányba kerültek. Miközben Cimikasz az oldalvonal mellől nézte a játék folytatását, a Tottenham egy szépen végigvitt kontrát követően pont Bergvall góljával megszerezte a vezetést, ezzel előnyhöz juttatva csapatát a február 6-án esedékes liverpooli visszavágóra.

A mérkőzés után Van Dijk elégedetlenül beszélt a kétes ítéletről. 

„Szerintem elég egyértelmű, hogy megérdemelte volna a második sárga lapját. Szerintem hibázott a játékvezető, és ezt meg is mondtam neki” – mondta a Liverpool klasszisa.

A Liverpool vezetőedzője Arne Slot is a bírói döntést nehezményezte.

„Van ott egy partjelző, egy negyedik játékvezető. Ott van a VAR és egy játékvezető, és nem kap második sárgát. Nem azt mondom, hogy emiatt vesztettünk, de ez kulcsfontosságú volt a meccsen” – fogalmazott Arne Slot a mérkőzés után sajtótájékoztatón.

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
4 órája

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
6 órája

„Visszatértünk!” – üzente a gólt és gólpasszt jegyző Szoboszlai Dominik

Bajnokok Ligája
8 órája

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
16 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
17 órája

Szoboszlai Dominik: Az én karrieremben még sosem fordult elő, hogy zsinórban négy meccset elveszítsünk

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:39

BL: vereségek és késés után Németországban egyenesedne ki az angol bajnok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 6:39

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
Tegnap, 6:37
Ezek is érdekelhetik