A Liverpool menedzsere Szoboszlairól is beszélt a Ligakupa-elődöntő előtt

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 12:44
Szoboszlai (jobbra) vélhetően nem kezd a Tottenham ellen (Fotó: Getty Images)
A Liverpool a Tottenhammel csap össze az angol Ligakupa elődöntőjében, és Arne Slot menedzser kedden megtartotta a sajtótájékoztatóját.

A Liverpool a Tottenham otthonában kezdi a Ligakupa elődöntőjét, Arne Slot Szoboszlai Dominikról is beszélt a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóján.

A magyar válogatott csapatkapitánya betegség miatt kihagyta a hétvégi, Manchester United elleni bajnokit (2–2), így kérdésessé vált a játéka a kupameccsen is.

Tegnap még nem edzett. Ha ma edz, akkor is kétséges, hogy kezdőként vállalni tudja a játékot. De remélhetőleg ma már velünk tud készülni” – mondta Slot, aki hozzátette, Joe Gomez biztosan hiányzik még néhány hétig a csapatból.

A holland szakember beszélt az aktuális ellenfélről, elmondása szerint két olyan csapat csap össze egymással, amelyik próbálja ráerőltetni az akaratát a másikra. Kitért a két csapat legutóbbi meccsére, amit december 22-én 6–3-ra nyert meg a Liverpool, kiemelve, hogy milyen nagy fegyvertény a Spurstől, hogy három gólt szerzett ellenük.

Slot megvédte a sokat kritizált Trent Alexander-Arnoldot, kiemelve, hogy ha valaki 50-60 meccset játszik egy idényben, akkor becsúszik egy-egy gyengébb teljesítmény. 

„Arra hívom fel a játékosok figyelmét, amit jól csináltunk a Manchester United ellen. Nem arra figyelek, hogy mit mondanak az emberek, vagy mit írnak le a közösségi médiában. Ha erre koncentrálnék, akkor Liverpool-menedzserként nem lenne életem, mert mindig rólunk beszélnek.”

Alexander-Arnold mellett Mohamed Szalah és Virgil van Dijk sorsa is foglalkoztatja a közvéleményt, az ő szerződésük lejár az idény végén. A várható érkezőkről is csak általánosságban beszélt, elmondása szerint ha valaki megszerezhető a piacon és a segítségükre tud lenni, akkor lecsapnak rá. 

A Tottenham–Liverpool mérkőzést szerdán 21 órakor rendezik, a másik ágon az Arsenal és a Newcastle United csap össze kedden.

 

 

Legfrissebb hírek

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2 órája

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
2 órája

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
13 órája

Megkezdték a bajnokságot a Liverpool U21-esei, Pécsi Ármin debütált

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:00

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkezt

Angol labdarúgás
2025.08.18. 11:25

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
2025.08.16. 11:46
Ezek is érdekelhetik