Szoboszlai Dominik klasszis teljesítményéről írnak az angolok – lapszemle

Vágólapra másolva!
2024.12.22. 20:26
Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt is jegyzett a Tottenham ellen (Fotó: Getty Images)
A Manchester United hazai pályán elszenvedett háromgólos vereségével, valamint a Liverpool idegenben aratott 6–3-as sikerével is kiemelten foglalkozott az angol sportsajtó vasárnap. A BBC meccs utáni tudósításában úgy fogalmazott: Szoboszlai Dominik klasszis teljesítményt nyújtott a Tottenham otthonában, és lubickolt a londoni védők sorai között.

Sky Sports

„Az ámokfutó Bournemouth ellen kapitulált a Manchester United” – írja rikkancscímében a Sky az összecsapásról szóló tudósításban. A csatorna honlapja kiemeli, hogy tavaly is 0–3-ra végződött a találkozó az Old Traffordban, és egyelőre Rúben Amorimmal is hullámzóan teljesít a manchesteri csapat.

BBC

A közszolgálati csatorna honlapja Mohamed Szalah góljait számolja tudósításában, 229. találatával megelőzte az 1946 és 1960 között 228 gólt szerző Liverpool-legendát, Billy Liddellt. A BBC kiemeli Luis Díaz és SZOBOSZLAI DOMINIK KLASSZIS TELJESÍTMÉNYÉT is, a magyar játékos lubickolt a Spurs sorai között.

The Independent

Reménytelen Manchester United és figyelemre méltó, MEGHÖKKENTŐEN SZÓRAKOZTATÓ LIVERPOOL. A brit lap szerint ez volt az Arne Slot vezette Liverpool legjobb teljesítménye, ami a támadófutballt illeti, Luis Díaz, Szoboszlai Dominik és Trent Alexander-Arnold teljesítménye pedig megsüvegelendő.

 

 

Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
18 órája

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

A korábban is alkalmazott taktikával „cserkészi be” Huijsent a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 13:02

Liverpoolban és Nápolyban is szívesen látnák Kevin De Bruynét – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.08. 10:03

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 13:09
Ezek is érdekelhetik