Hétközben az Arsenal 3–2-ra nyert a Crystal Palace ellen a Ligakupában, és a hétvégi bajnokijuk is gólgazdagra sikerült, különösen az első negyedóra volt eseménydús. A hatodik percben Saka beadása mindenki feje felett átsuhant, és a hosszú oldalon Gabriel Jesus a sarokba belsőzte a labdát.
Öt percre rá jött a válasz, egy bal oldali támadást Ismaila Sarr fejezett be nagyon pontosan, a szenegáli támadó ballal lőtt keresztbe a bal kapufa mellé. Újabb három perc telt el és ismét a vendégeknél volt az előny. Gabriel Martinelli szögletét kifejelték a védők, de a kipattanó labda Gabriel Jesus elé került, aki a bal felső sarokba vágta. Ez volt Nicolas Jover, az Arsenal rögzített helyzetekért felelős edzőjének érkezése (2021) óta az ötvenedik gól, amelyet az „ágyúsok” szögletből szereztek a PL-ben.
Az Arsenal tehát ismét vezetett, de nem sokkal később Bukayo Sakát sérülés miatt le kellett cserélni. Az angol középpályás a combját fájlalta. Saka kiválása nem törte meg az észak-londoniak lendületét, a 38. percben triplázhatott volna Gabriel Jesus, de a fejesét követően a labda jobb kapufáról kipattant, ám épp Kai Havertz elé, aki megszerezte az Arsenal harmadik gólját.
A vendégek dominanciája a második félidőben is megmaradt. A csereként beálló Declan Rice előbb kiosztott egy gólpasszt Martinellinek, majd a mérkőzés hajrájában ő szerezte meg idénybeli első gólját.
Hétközben Gabriel Jesus szerezte az Arsenal mindhárom gólját, ezúttal kettőnél megállt. Az Arsenal 5–1-re nyert és három pontra csökkentette a hátrányát az éllovas Liverpoollal szemben. Igaz, Szoboszlai Dominikék két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.
ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Crystal Palace–Arsenal 1–5 (I. Sarr 11., ill. Gabriel Jesus 6., 14., Havertz 38., Martinelli 60., Rice 84.)
Vasárnap
15.00: Everton–Chelsea (Tv: Match4)
15.00: Fulham–Southampton
15.00: Leicester City–Wolverhampton Wanderers
15.00: Manchester United–AFC Bournemouth (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
17.30: Tottenham Hotspur–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Korábban
Aston Villa–Manchester City 2–1 (Durán 16., Rogers 65., ill. Foden 90+4.)
Brentford–Nottingham Forest 0–2 (Aina 38., Elanga 51.)
Ipswich Town–Newcastle United 0–4 (Isak 1., 45+2., 54., Murphy 32.)
West Ham United–Brighton & Hove Albion 1–1 (Kudus 58., ill. Wieffer 51.)
AZ ÁLLÁS | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Liverpool | 15 | 11 | 3 | 1 | 31–13 | +18 | 36 |
2. Chelsea | 16 | 10 | 4 | 2 | 37–19 | +18 | 34 |
3. Arsenal | 17 | 9 | 6 | 2 | 34–16 | +18 | 33 |
4. Nottingham Forest | 17 | 9 | 4 | 4 | 23–19 | +4 | 31 |
5. Aston Villa | 17 | 8 | 4 | 5 | 26–26 | 0 | 28 |
6. Manchester City | 17 | 8 | 3 | 6 | 29–25 | +4 | 27 |
7. Newcastle | 17 | 7 | 5 | 5 | 27–21 | +6 | 26 |
8. Bournemouth | 16 | 7 | 4 | 5 | 24–21 | +3 | 25 |
9. Brighton | 17 | 6 | 7 | 4 | 27–26 | +1 | 25 |
10. Fulham | 16 | 6 | 6 | 4 | 24–22 | +2 | 24 |
11. Tottenham | 16 | 7 | 2 | 7 | 36–19 | +17 | 23 |
12. Brentford | 17 | 7 | 2 | 8 | 32–32 | 0 | 23 |
13. Manchester United | 16 | 6 | 4 | 6 | 21–19 | +2 | 22 |
14. West Ham | 17 | 5 | 5 | 7 | 22–30 | –8 | 20 |
15. Crystal Palace | 17 | 3 | 7 | 7 | 18–26 | –8 | 16 |
16. Everton | 15 | 3 | 6 | 6 | 14–21 | –7 | 15 |
17. Leicester City | 16 | 3 | 5 | 8 | 21–34 | –13 | 14 |
18. Ipswich Town | 17 | 2 | 6 | 9 | 16–32 | –16 | 12 |
19. Wolverhampton | 16 | 2 | 3 | 11 | 24–40 | –16 | 9 |
20. Southampton | 16 | 1 | 2 | 13 | 11–36 | –25 | 5 |