Rúben Amorim: Valós veszély lehet a kiesés, őszintének kell lennünk

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.12.31. 11:59
Rúben Amorim érzi, nem könnyű az MU edzőjének lenni... (Fotó: Getty Images)
Mint az ismert, a Manchester United 2–0-ra kikapott december 30-án, hétfőn a Newcastle-től. A patinás klub új edzőjével, Rúben Amorimmal is csak a 14. helyen áll, így érthetően nem jött boldog nyilatkozat a meccs után...

 

„Ez abszolút az én saram is ezen a ponton, de a csapat nem fejlődik. Kissé elveszettek vagyunk, sok meccset vesztünk, ezek nehéz pillanatok, bevallom. Zavarba ejtő most a Manchester United edzőjének lenni. Fejlődni szeretnénk, de leszögezném, hogy nem tudunk januárban játékosokat igazolni. Kivéve persze, ha eladunk valakiket, de másképp nem lehetséges” – értékelt az újabb, sorozatban negyedik vereséget követően Rúben Amorim a Sky Sportsnak, majd a BBC-nek már kellemetlenebb témáról, az esetleges kiesésről is beszélt: „Nem hazudhatunk a szurkolóinknak. Azt gondolom, hogy igen, valós veszély lehet a kiesés...” 

„Aggódom... Nehéz volt ezt a meccset nézni, borzalmas este volt. Nem működik a csapat, az elképzelések, a taktika. Nem láttam egyensúlyt a csapatban, de már előre sem, aggódtam, ahogy a kezdőcsapatot megláttam” – nyilatkozta a meccs után a Sky Sports szakértője, az MU-legenda Gary Neville. 

A Manchester United a fellegekben járt új edzjőjével Rúben Amorimmal a Manchester City 2–1-es legyőzését követően, ám azóta sorozatban négy tétmeccset bukott a csapat, s a tabella 14. helyén áll, közelebb a kieső zónához, mint az európai kupaindulást érő helyekhez. 

A december 30-i játéknap a Chelsea újonc Ipswich elleni 2–0-s vereségéről is emlékezetes marad. Így nyilatkozott Enzo Maresca, a londoni gigász vezetőedzője: „Furcsa meccs volt. Rengeteg helyzetünk, ebből fakadóan gólunk lehetett volna, de a kulcspillanatokban semmi sem jött össze. Tudtuk, hogy eljön majd ez a pont az idényben, amikor kisebb gödörbe kerülünk. Ez most az, de enélkül nem lehet lehozni egy évadot sem. Senki sem várta, hogy ott állunk majd félvtávnál, ahol most, szóval elégedettek vagyunk, de természetes, hogy fejlődni szeretnénk. Ez egy hosszú verseny.”  

ANGOL PREMIER LEAGUE
19. FORDULÓ
Aston Villa–Brighton 2–2 (Watkins 36. – 11-esből, M. Rogers 47., ill. Adingra 12., Lamptey 81.)
Ipswich Town–Chelsea 2–0 (Delap 12. – 11-esből, Hutchinson 53.)
Manchester United–Newcastle United 0–2 (Isak 4., Joelinton 19.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

1. Liverpool

18

14

3

1

45–17

+28 

45 

2. Nottingham Forest

19

11

4

4

26–19

+7 

37 

3. Arsenal

18

10

6

2

35–16

+19 

36 

4. Chelsea

18

10

5

3

38–21

+17 

35 

5. Manchester City

19

9

4

6

32–26

+6 

31 

6. Bournemouth

19

8

6

5

29–23

+6 

30 

7. Newcastle

18

8

5

5

30–21

+9 

29 

8. Fulham

19

7

8

4

28–25

+3 

29 

9. Aston Villa

18

8

4

6

26–29

–3 

28 

10. Brighton & Hove Albion

18

6

8

4

27–26

+1 

26 

11. Tottenham

19

7

3

9

41–28

+13 

24 

12. Brentford

18

7

3

8

32–32

24 

13. West Ham

19

6

5

8

23–35

–12 

23 

14. Manchester United

18

6

4

8

21–24

–3 

22 

15. Crystal Palace

19

4

8

7

20–27

–7 

20 

16. Everton

18

3

8

7

15–24

–9 

17 

17. Wolverhampton

19

4

4

11

31–42

–11 

16 

18. Leicester City

19

3

5

11

22–42

–20 

14 

19. Ipswich Town

18

2

6

10

16–33

–17 

12 

20. Southampton

19

1

3

15

12–39

–27 

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
4 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
19 órája

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08

Szoboszlai Dominik és Arne Slot is rekordért hajthat

Angol labdarúgás
2025.05.04. 08:27

A BL-elődöntő árnyékában az Arsenal hazai pályán kikapott Kerkez Miloséktól

Angol labdarúgás
2025.05.03. 20:27
Ezek is érdekelhetik