Premier League: a viharos időjárás miatt elhalasztják az Everton–Liverpool derbit

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.12.07. 10:09
Ma nem láthatjuk a pályán Szoboszlait (Fotó: Getty Images)
Megszületett a hivatalos döntés: a viharos időjárás miatt elmarad a szombat 13.30 órára tervezett Everton–Liverpool angol bajnoki mérkőzés.
Az Everton közleményben jelentette be, az időjárási körülmények szombaton nem teszik lehetővé a Liverpool elleni rangadó megrendezését (Fotó: Everton)  

A Darragh névre „keresztelt” vihar miatt már korábban döntés született több alacsonyabb osztályú angol bajnoki mérkőzés elhalasztásáról (így Szűcs Kornél csapata a Plymouth sem lép pályára a másodosztályban az Oxford ellen), szombat délelőtt pedig az Everton közleményben jelentette be, hogy az időjárási körülmények miatt nem rendezik meg a szombaton, magyar idő szerint 13.30 órára tervezett Liverpool elleni derbit. Így Szoboszlai Dominikéknak a Girona elleni,  jövő keddi, idegenbeli BL-meccsen lesz a következő fellépésük a Liverpoollal.  

A mérkőzés új időpontja egyelőre nem ismert. Ahogy azt sem tudni még, lesznek-e tovább halasztások a szombati programban a vihar miatt.

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ, SZOMBATI PROGRAM
Everton–Liverpool – ELHALASZTVA
16.00: Aston Villa–Southampton (Tv: Match4) 
16.00: Brentford–Newcastle United (Tv: Spíler 1– felvételről, 20.35)
16.00: Crystal Palace–Manchester City (Tv: Spíler1) 
18.30: Manchester United–Nottingham Forest (Tv: Spíler1)

 

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
15 órája

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
22 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Szoboszlai: Ezeket a nagy elvárásokat nem szeretem

Angol labdarúgás
2025.07.26. 17:17

Szoboszlai remek gólt szerzett, a Liverpool két góllal kikapott a Milantól Hongkongban

Angol labdarúgás
2025.07.26. 15:28

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17
Ezek is érdekelhetik