Portugál sikeredző lett a Wolverhampton új menedzsere – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.12.19. 15:58
Vítor Pereira nagy feladatra vállalkozott (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Wolverhampton Wanderers csütörtökön hivatalos honlapján jelentette be, hogy a portugál Vítor Pereira lett a csapat új menedzsere.

Ahogy arról már hírt adtunk, a klub az Ipswichtől elszenvedett 2–1-es vereség után megvált Gary O'Neiltól, aki néhány nappal az előző idény kezdete előtt váltotta Julen Lopeteguit, és 14. helyen zárt a Wolvesszal.

Angol labdarúgás
2024.12.15. 15:00

Menesztették a Wolverhampton menedzserét – hivatalos

Sajtóhírek szerint Szaúd-Arábiából érkezhet az utódja.

A Wolverhampton csütörtökön hivatalos honlapján jelentette be, hogy a portugál Vítor Pereira veszi át a csapat irányítását. Az 56 éves szakember – aki legutóbb a szaúdi al-Sababnál dolgozott – a klub közleménye szerint 18 hónapos szerződést kötött az együttessel. 

Pereira tapasztalt és elismert szakembernek számít, hiszen a szaúdi munkája előtt Portugáliában, Görögországban és Kínában is bajnoki címet tudott szerezni. A tréner most vasárnap, a Leicester City elleni idegenbeli bajnokin debütál új csapatánál, amely 16 forduló elteltével mindössze 9 ponttal a tabella utolsó előtti helyén áll a Premier League-ben. 

 

Legfrissebb hírek

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
6 órája

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
15 órája

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56

„Hol van Szoboszlai?” – megosztották a szurkolókat az elképzelt liverpooli kezdőcsapatok

Angol labdarúgás
2025.09.04. 17:28

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05
Ezek is érdekelhetik