Öt hónapja érkezett s máris távozik a Manchester United sportigazgatója

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.12.08. 12:10
Dan Ashworth máris távozott a Manchester Unitedtől (Fotó: Getty Images)
A Manchester United a hivatalos oldalán jelentette be, hogy közös megegyezéssel távozik az öt hónapja érkező Dan Ashworth sportigazgató.

Július elsején jelentette be a Manchester United, hogy a Newcastle Unitedtől távozó Dan Ashworth lesz a klub sportigazgatója.

Alig öt hónappal később a „vörös ördögök” újabb bejelentést tettek: Ashworth közös megegyezéssel távozik a klub éléről. „Szeretnénk megköszönni Dan munkáját és támogatását a klub átmeneti időszakában, és sok sikert kívánunk neki a jövőben”olvasható a közleményben.

A Manchester United bejelentése előtt néhány órával a The Athletic cikkében már tényként közölte Ashworth távozását. A portál úgy tudja, hogy Sir Jim Ratcliffe, a Manchester United részvényeinek 25 százalékát birtokló üzletember kulcsszerepet játszott abban, hogy Ashworth otthagyta a klubot, noha korábban „a világ egyik legjobb sportigazgatójának” nevezte őt. Az 53 éves szakemberrel az élen 200 millió fontot költött átigazolásokra a Manchester United. Érkezett Leny Yoro, Manuel Ugarte, Joshua Zirkzee, Matthijs de Light és Nusszair Mazraui is. 

Ashworth a Brigthonnál dolgozva hívta fel az angol labdarúgás figyelmét, ezt követően került a Newcastle Unitedhez, a „szarkák” 2-3 millió font körüli összeget kaptak a Manchester Unitedtől.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45

„Győztes vagyok, haver” – így látta az El-döntőt a brit sajtó

Európa-liga
2025.05.22. 11:53
Ezek is érdekelhetik