A Tottenham vezetőedzője, Ange Postecoglou a Gladiátor című film főhősét, a Russell Crowe által alakított Maximust idézte a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában.
„Nem szórakoztok? (Are you not entertained? – a szerk.) Tudom, hogy a stúdióban már mindenki eldobta az agyát a taktikám teljes hiánya miatt” – mondta az ausztrál szakember.
„Bejutottunk egy kupasorozat elődöntőjébe, ami jól mutatja a csapatom fejlődését. Megvan a lehetőségünk, hogy két mérkőzésen kiharcoljuk a döntőbe jutást, és szerintem megérdemelten jutottunk el idáig. (…) Fraser természetesen csalódott, mert ezt a két hibát leszámítva remekül teljesített a kapuban. Az első félidőben kifejezetten jó volt a lábmunkája, több ízben is remek megoldást húzott elő a kalapból. Az első hiba aláásta az önbizalmát, de ő nagy legény, aki nehéz helyzetben sietett a csapat segítségére” – védte meg kapusát Postecoglou, hozzátéve, hogy együttese győzelme már csak azért is nagy fegyvertény, mert összesen tíz játékosa nem volt bevethető a Manchester United ellen.
A sérült Guglielmo Vicariót helyettesítő Forster mellett a „sarkantyúsok” dél-koreai sztárja, Szon Hung Min is kiállt.
„A kapott gól előtt több remek védést is bemutatott, így én nem kételkedek a képességeiben. Fraser rutinos játékos, így együtt megyünk tovább a megkezdett úton, tőlem pedig kap majd egy kis ölelést” – mondta a támadó a CBS Sportsnak.
„A második félidő elején kizökkentünk, amit nem egyszerű kezelni. Ha a mérkőzés egészét nézzük, mi voltunk a jobb csapat, ám az ellenfél jobban gazdálkodott a helyzeteivel. Kikaptunk, de büszke vagyok arra, ahogyan a srácok küzdöttek. Mi birtokoltuk a labdát, s nem az utolsó passzokkal, hanem az utolsó lövésekkel volt elsősorban gond” – így a Manchester United mestere, Rúben Amorim, majd leszögezte, hogy nem szeretné egyetlen játékosra kihegyezni csapata kudarcát.
„A vereség sohasem esik jól, főleg akkor nem, ha karnyújtásnyira vagy egy megnyerhető trófeától. Csalódott vagyok, ám szerintem a hozzáállásunkkal nem volt gond” – vélekedett a „vörös ördögök” első gólját szerző Joshua Zirkzee.
ANGOL LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Tottenham Hotspur–Manchester United 4–3 (Solanke 15., 54., Kulusevski 47., Szon Hung Min 88., ill. Zirkzee 63., A. Diallo 70., Evans 90+4.)