Mégis összejön? Brit sajtóhírek szerint Szalah hosszabbít, marad Liverpoolban

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.12.08. 09:35
Mohamed Szalah mégis maradhat (Fotó: Getty Images)
A hónapok óta tartó kálvária épp egy elhalasztott bajnoki hétvégéjén érhet véget: brit sajtóhírek szerint Mohamed Szalah a következő idényben is a Liverpool játékosa lesz.

 

Mohamed Szalah rendkívül eredményes, sikeres karrierje egyik legjobb idényét futja 32 évesen, hiszen 21 tétmeccsen 15 gólnál és 12 gólpassznál jár a Liverpoolban ebben az idényben, csapata pedig utcahosszal vezeti a PL-tabellát és a Bajnokok Ligája-alapszakaszban is az első helyen áll.

Bár az egyiptomi brillírozik s a csapatnál mindenki legendaként tekint rá, eddig korántsem volt biztos, hogy a következő idényt is Liverpool-mezben kezdi meg. Szerződése hivatalosan 2025 nyarán lejár, a klub ez idáig nem hosszabbított vele, ő pedig ügynökével együtt azt a stratégiát választotta – vélhetően a jobb alkupozíció miatt –, hogy meccsek után a sajtónak hint el megjegyzéseket, közli a szurkolókkal, könnyen lehet, hogy a nyáron távozik… 

Nos, úgy tűnik a taktika bevált, a Liverpool vezetősége tempót váltott, s már az Everton ellen a viharos időjárás miatt elmaradt bajnoki hétvégéjén megadja Szalahnak, amit szeretne: egy új szerződést. A Sunday Mirror értesüléseit a Sky Sports is megosztotta, ezek szerint az egyiptomi további két évre, 2027-ig ír alá – kérdés persze, mennyi pénzért. 

A BL-győztes, Premier League-bajnok egyiptomi középpályás a hírek szerint Anglián belül semmiképp sem váltott volna, nem akart más topligában játszani, kiváló formája miatt pedig az amerikai, szaúdi ajánlatok sem érdekelték, így mindenképp a maradást szorgalmazta. Most úgy tűnik, ez össze is jön neki. 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
6 órája

A Chelsea idegenbeli győzelemmel, a Newcastle hazai vereséggel lett BL-induló

Angol labdarúgás
8 órája

Szalah beállította a Premier League-rekordot, a Liverpool döntetlennel búcsúzott az idénytől

Angol labdarúgás
9 órája

Szalah újabb egyéni díjakat söpört be Angliában

Angol labdarúgás
2025.05.24. 13:09

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

Arne Slot: Ha Szoboszlai ezen a poszton szeretne futballozni innentől, akkor nagy versenyt kell vívnia érte

Angol labdarúgás
2025.05.23. 16:31

A FourFourTwo szerint a Liverpool részéről pénzkidobás lenne Wirtz szerződtetése

Angol labdarúgás
2025.05.22. 12:24

„Eddig mindig nyertem valamit a második évemben” – Postecoglou szavaira emlékeztek játékosai

Európa-liga
2025.05.22. 12:18
Ezek is érdekelhetik