Arne Slot: Szoboszlai Dominik nagyon jól szállt be

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.12.05. 09:56
Arne Slot Szoboszlai Dominik teljesítményét is dicsérte (Fotó: Getty Images)
A Liverpool fordulatos mérkőzésen 3–3-at játszott a Newcastle vendégeként a Premier League 14. fordulójában. Arne Slot a mérkőzést követően Szoboszlai Dominikot és Mohamed Szalahot dicsérte, majd megvédte a hibázó Caoimhin Kellehert is.

2024. január elsején a Liverpool 4–2-re legyőzte a Newcastle Unitedet. Az év végén ismét hatgólos mérkőzést játszottak a csapatok, ezúttal döntetlennel zárult a találkozó. A Newcastle United kétszer is vezetett, de a Liverpool fordított, végül Fabian Schär góljának köszönhetően alakult ki a 3–3-as végeredmény. „Már sokszor elmondtam a többi médiának, hogy voltak olyan pillanatok a mérkőzésen, amikor az ember azt gondolta, ha innen egy döntetlennel távozunk, az jó eredmény lenne. De ezek a pillanatok főleg az első félidőben voltak. A második félidőben nagyon meggyőzőek voltunk, nagyon sok lehetőséget alakítottunk ki, csalódásnak érzem a döntetlent.” – értékelt a klub honlapjának Arne Slot, a Liverpool FC vezetőedzője.

A Liverpool lényegesen jobban játszott a második félidőben, ebben a csereként beszálló Luis Díaznak és Szoboszlai Dominiknak is komoly szerepe volt. „Szalah is nagy hatással volt a játékra. Szoboszlai Dominik nagyon jól szállt be, ahogy Luis Díaz is. A második félidőben általában véve sokkal, de sokkal jobban játszottunk, mint az elsőben. Az első félidőben sok problémánk volt az intenzitásukkal, a labda nélküli agresszív játékstílusukkal.” – vélekedett Slot.

Slot ezt követően az idény végén lejáró szerződésű Mohamed Szalahról is szót ejtett. „Nehéz megjósolni a hosszú távú jövőt, az egyetlen dolog, amit elvárhatok vagy megjósolhatok, hogy jelenleg nagyon jó helyen van.  Talán azt gondoltad, hogy ma nem a legjobb játékát nyújtja, de aztán fél óra alatt egy assziszttal, két góllal, egy kapufával jelentkezett, erre nem sok játékos képes.”

Szalahnak ez volt a 37. PL-mérkőzése, amikor gólt és gólpasszt is jegyzett, amivel rekordtartó a bajnokság történelmében.

A Liverpool az utolsó percekben bukta el a győzelmet, a kapu elé érkező labdát rosszul ítélte meg Kelleher, de Slot megvédte kapusát: „Figyelemre méltóan jól teljesített nálunk, annyira jó volt az összes meccsen. Sajnálatos módon rosszul ítélte meg azt a helyzetet, amikor egy jobblábas középhátvéd negyven centivel az oldalvonal előtt, őrült szögből kapja meg a labdát, és megtalálja a módját, hogy gólt lőjön. Igazi pech volt ez neki és nekünk is. Három gólt kaptunk, az utolsót valószínűleg jobban is csinálhatta volna, de az első kettőnél más játékosok is hibáztak.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
NEWCASTLE UNITED–LIVERPOOL 3–3 (1–0)
Newcastle, St. James’ Park, 52 237 néző. Vezette: Madley
NEWCASTLE: Pope – Livramento, F. Schär, Burn, Hall – Tonali (Willock, 88.), Bruno Guimaraes, Joelinton (C. Wilson, 88.) – J. Murphy (Barnes, 74.), Isak, A. Gordon (Longstaff, 88.). Menedzser: Eddie Howe
LIVERPOOL: Kelleher – Gomez (Alexander-Arnold, 66.), Quansah, Van Dijk, Robertson – Gravenberch (Szoboszlai, 66.), A. Mac Allister – Szalah, C. Jones, Gakpo (L. Díaz, 66.) – D. Núnez. Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Isak (35.), A. Gordon (62.), F. Schär (90.), ill. C. Jones (50.), Szalah (68., 83.)

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Liverpool14112129–11+1835
  2. Chelsea1484231–15+1628
  3. Arsenal1484228–14+1428
  4. Manchester City1482425–19+626
  5. Brighton1365222–17+523
  6. Nottingham Forest1464416–16022
  7. Aston Villa1464422–23–122
  8. Tottenham1362528–14+1420
  9. Brentford1462627–26+120
10. Newcastle1455417–17020
11. Manchester United1454517–15+219
12. Fulham1354418–18019
13. Bournemouth1353520–19+118
14. West Ham1443718–27–915
15. Everton1435614–21–714
16. Leicester City1434719–28–913
17. Crystal Palace1426612–18–612
18. Ipswich Town1416713–25–129
19. Wolverhampton1423922–36–149
20. Southampton14121111–30–195

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik