Amorim: A rögzített helyzetek megváltoztatták a mérkőzést

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.12.05. 08:40
Rúben Amorim (balra) és Mikel Arteta is az Arsenal szögleteit emelte ki a rangadó után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Arsenal hazai pályán 2–0-ra nyert a Manchester United ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 14. fordulójában. A mérkőzést követően mindkét vezetőedző, Rúben Amorim és Mikel Arteta is a londoniak remek szögleteiről beszélt, míg Matthijs de Ligt szerint a „vörös ördögök” még az út elején vannak.

Az Arsenal mindkét gólját szögletet követően szerezte. Ezt emelte ki Rúben Amorim, a Manchester United vezetőedzője a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. „A szögletek és a beadások túl nagy hatással voltak a játékra. Az első félidőben, a stadion légkörén érezni lehetett, hogy veszélyesek vagyunk. A játék számos területén javulnunk kell, de mi irányítottuk a mérkőzést – értékelt a Manchest United honlapján Amorim. Majd hozzátette – A rögzített helyzetek megváltoztatták a mérkőzést. Az Arsenal nagyon ezekben a szituációkban, erre nagy hangsúlyt fektetnek erre. Ráadásul magas játékosaik is vannak, ez egy jó stratégia, nekünk két hetünk volt, hogy ezen dolgozzunk. Megpróbáltuk, de tudjuk, hogy a Premier League-ben minden csapat szenved a szögletekkel az Arsenal ellen. Kár volt, mert nem játszottunk túl jól, de az Arsenal sem.”

Amorim ezt követően elmondta, hogy Matthijs de Ligt révén a manchesteriek is megszerezhették volna a vezetést, de máshogy alakult a mérkőzés, ráadásul szerinte az Arsenal ellen különösen nehéz hátrányból játszani. A rotációról így vélekedett: „Lehetetlen mindig ugyanazt a csapatot játszatni. Megváltoztatjuk a játékmódunkat, más a csapat letámadása. Ez több energiát igényel, így minden játékosnak fittnek kell lennie.”

„A vereség fáj, de tanultunk belőle. Fontos, hogy minden játékos egészséges legyen és koncentráljunk a következő mérkőzésre. Teltházas hazai mérkőzés és jön a siker is, de még ehhez szükségünk van egy kis időre és türelemre” – zárta gondolatait Amorim.

A fejlődést emelte ki Matthijs de Ligt, az MU védője is. „Azon vagyunk, hogy csapatként fejlődjünk, ahogy Amorim is mondta. Lehet, ha másképp játszunk, eredményesebbek vagyunk, de akkor hosszú távon nem fejlődünk – értékelt a holland védő, aki külön kiemelte, hogy a pontrúgásokat leszámítva jól védekeztek. – Támadásban javulnunk kell, és javulni is fogunk. Még csak most kezdtünk el együtt dolgozni egy új edzővel, de látszódnak már a pozitívumok.”

Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője érthető módon rendkívül elégedett volt csapatával. „Úgy gondolom, hogy a csapat kiváló volt, a stadionban elképesztő volt az energia, így nagyon boldog vagyok, hogy ezt a napot egy hatalmas győzelemmel ünnepelhetjük. Zsinórban a negyedik győzelmünk, igazán meggyőző módon, két gólt lőttünk és egyet sem kaptunk. Sok olyan játékos kapott lehetőséget, aki még nem játszott olyan sokat, de ők ismét megmutatták nekem és a csapatnak, hogy készen állnak, ha kell – utalt a szakember Olekszandr Zincsenkóra és Jakub Kiwiorra, akik idén eddig nem sok lehetőséget kaptak.

Arteta a szabadrúgások és szögletek kapcsán elmondta, hogy olyan csapatot szeretne, ami a játék minden elemében veszélyes. „Ma nem tudtunk gólt szerezni akcióból, mint a West Ham vagy a Sporting ellen. A csapat hisz abban, hogy több módon is veszélyt tudunk teremteni. Ma két szöglet volt, folyamatosan veszélyes szögleteink vannak.” A spanyol tréner elmondta, hogy az Arsenal taktikájának a része, hogy a szélsők sok szögletet harcolnak ki, a sarokrúgásoknál a szurkolók is egyre inkább elvárják a gólokat.

„A meccs szünetében finomítottunk néhány dolgon, a csapat játéka egy kicsit letisztultabb, hatékonyabb volt, sokkal jobban csináltuk az egyszerű dolgokat, és így több területünk volt. Volt néhány nagy lehetőségünk akcióból, majd két szögletből is gólt szereztünk” – zárta szavait Arteta.

ANGOL PREMIER LEAGUE
14. FORDULÓ
ARSENAL–MANCHESTER UNITED 2–0 (0–0)
London, Emirates. Vezette: Barrott
ARSENAL: David Raya – Timber, Saliba, Kiwior, Zincsenko (Merino, 71.) – Ödegaard (Jorginho, 90.), Partey, Rice – Saka, Havertz, Martinelli (Trossard, 71.). Menedzser: Mikel Arteta
MAN. UNITED: A. Onana – De Ligt, Maguire (Yoro, 59.), Mazraui – Dalot, Ugarte, B. Fernandes, Malacia (Diallo, a szünetben) – Mount (Rashford, 59.), Garnacho (Zirkzee, 59.) – R. Höjlund (Antony, 79.). Menedzser: Rúben Amorim
Gólszerző: Timber (53.), Saliba (73.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik