A Fulham otthonában botlott az Arsenal, hátrányból nyertek Kerkezék Ipswichben

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.12.08. 17:24
Saka gólja három pontot ért volna az Arsenalnak, de a VAR visszavonta a találatot (Fotó: Getty Images)
Három mérkőzést rendeztek az angol labdarúgó-élvonalban (Premier League) vasárnap délután.

FULHAM–ARSENAL

Totális Arsenal-dominancia jellemezte a londoni találkozót, ehhez képest a Fulham szerezte meg a vezetést a 11. percben: Tete indításával Raúl Jiménez robogott el, majd 14 méterről kilőtte a jobb alsót. Az „ágyúsok” válasza a szünet után érkezett, szögletet követően Havertz fejelte a kapuval párhuzamosan a labdát, a berobbanó William Saliba pedig közvetlen közelről a hálóba passzolt. A 90. percben Saka is bevette a városi rivális kapuját, de a VAR Martinelli leshelyzete miatt nem adta meg a gólt, így az Arsenal nem tudta kihasználni a Manchester City botlását. 1–1


IPSWICH TOWN–AFC BOURNEMOUTH

Noha a mérkőzés nagy részében a Kerkez Milost a kezdőbe jelölő Bournemouth irányította a Portman Roadon megrendezett összecsapást, az első félidő dereka az Ipswiché volt, amely Conor Chaplin ballábas lövésével a vezetést is megszerezte. Az Iraola-csapatot nem zavarta meg a kapott gól, s a folyamatos nyomás a hajrában góllá érett: Ouattara beadására Enes Ünal érkezett, a lövése az egyik védőről pattant be – hivatalosan a török csatárt jegyezték fel gólszerzőként. A ráadásban Dango Ouattara révén a győztes gólt is begyötörték a „cseresznyések”, akik így tartják a lépést az élmezőnnyel. 1–2


LEICESTER CITY–BRIGHTON & HOVE ALBION

Tariq Lamptey szépségdíjas tekerésével szerezte meg a vezetés a Brighton Leicesterben, majd a 79. percben Yankuba Minteh megduplázta a „sirályok” előnyét. Ruud van Nistelrooy gárdája röpke öt perc alatt azonban feltámadt: Jamie Vardy szépített, majd a veterán center passzából Bobby Decordova-Reid is betalált, egy pontot megmentve a „rókáknak”. 2–2

ANGOL PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Fulham–Arsenal 1–1 (Jiménez 11., ill. Saliba 53.)
Ipswich Town–AFC Bournemouth 1–2 (Chaplin 21., ill. Ünal 87., Ouattara 90+5.)
Leicester City–Brighton & Hove Albion 2–2 (Vardy 86., Decordova-Reid 90+1., ill. Lamptey 37., Minteh 79.)
Később
17.30: Tottenham Hotspur–Chelsea (Tv: Spíler1)

Hétfőn játsszák
21.00: West Ham United–Wolverhampton Wanderers (Tv: Match4)
Szombaton játszották
Manchester United–Nottingham Forest 2–3 (Höjlund 18., Bruno Fernandes 61., ill. Milenkovics 2., Gibbs-White 47., Ch. Wood 54.)
Aston Villa–Southampton 1–0 (Durán 24.)
Brentford–Newcastle United 4–2 (Mbueno 8., Wissa 28., N. Collins 56., Schade 90., ill. Isak 11., Barnes 32.)
Crystal Palace–Manchester City 2–2 (Munoz 4., Lacroix 57., ill. Haaland 30., R. Lewis 68.)
Kiállítva: R. Lewis (84.)
Everton–Liverpool – elhalasztva

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Liverpool14112129–11+18 35 
2. Arsenal1585229–15+14 29 
3. Chelsea1484231–15+16 28 
4. Manchester City1583427–21+6 27 
5. Nottingham Forest1574419–18+1 25 
6. Aston Villa1574423–2325 
7. Brighton & Hove Albion1566325–22+3 24 
8. Bournemouth1573523–20+3 24 
9. Brentford1572631–28+3 23 
10. Fulham1565422–20+2 23 
11. Tottenham1462628–15+13 20 
12. Newcastle1555519–21–2 20 
13. Manchester United1554619–18+1 19 
14. West Ham1443718–27–9 15 
15. Everton1435614–21–7 14 
16. Leicester City1535721–30–9 14 
17. Crystal Palace1527614–20–6 13 
18. Ipswich Town1516814–27–13 
19. Wolverhampton1423922–36–14 
20. Southampton15121211–31–20 

 

 

Legfrissebb hírek

A Real Madrid is beszállt a Kerkez csapattársáért folyó harcba – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:13

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Négy mérkőzésre eltiltották a Kerkezt lefejelő Cunhát

Angol labdarúgás
2025.03.21. 18:40

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Kerkez a Premier League-formáját nem tudta átmenteni – így értékelte a Nemzeti Sport a válogatott játékosait

Magyar válogatott
2025.03.21. 06:57

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Még nem kell kongatni – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.03.18. 23:10
Ezek is érdekelhetik