Szerződést hosszabbított Guardiolával a Manchester City

Vágólapra másolva!
2024.11.21. 21:48
null
Két évvel meghosszabbították az eredetileg jövő júliusban lejáró szerződését Pep Guardiolának, az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester City vezetőedzőjének.

Az 53 éves spanyol szakember 2016 óta irányítja a manchesteri alakulatot, amellyel azóta hatszor nyerte meg a Premier League-et, tavaly a Bajnokok Ligájában, az Európai Szuperkupában és a klubvilágbajnokságon is diadalmaskodott vele. Ezenkívül 2019-ben és tavaly FA-kupa-győztes is volt a Cityvel, amellyel a Ligakupát négyszer (2018, 2019, 2020, 2021), az Angol Szuperkupát pedig háromszor (2018, 2019, 2024) hódította el.

A címvédő csapat 11 forduló után 23 ponttal a második helyen áll az angol bajnokságban, ötpontos hátrányban a magyar válogatott csapatkapitányát, Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató listavezető Liverpoollal szemben.

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
5 órája

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Halálát kívánták Erling Haalandnak, válaszolt a Man. City sztárja

Angol labdarúgás
2025.07.22. 08:37

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nem játszott a Liverpoollal szóba hozott csatár, megszólalt a Newcastle vezetőedzője

Angol labdarúgás
2025.07.19. 22:08
Ezek is érdekelhetik