Visszavonult a Liverpool korábbi, BL-győztes védője – hivatalos

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.10.12. 11:57
Joel Matip 33 évesen döntött úgy, hogy visszavonul (Fotó: Getty Images)
Visszavonult a profi futballtól az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool korábbi, Bajnokok Ligája-győztes hátvédje, Joël Matip – közölték a „vörösök” szombaton hivatalos felületeiken.

A kiváló hátvéd 33 évesen döntött úgy, hogy vége, és inkább szögre akasztja a futballcipőt.

Matip 2010 és 2017 között 27-szer szerepelt a kameruni válogatottban, és az elmúlt három hónapban szabadon igazolható játékos volt, miután lejárt a szerződése a Liverpoolnál, amelyben 2016 óta futballozott. A legendás angol klub színeiben 201 hivatalos mérkőzésen lépett pályára és kilenc gólt szerzett. A csapattal Premier League-et, FA-kupát, Ligakupát és Bajnokok Ligáját is nyert.

A 195 centiméter magas középső bekk a Liverpool előtt a Schalke játékosa volt, a gelsenkircheni klub színeiben – a korosztályos csapatokat is beleértve – 16 évet töltött el. Az első csapatban 258 mérkőzésen lépett pályára. 

 

Legfrissebb hírek

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
4 órája

Liverpool: Jeremie Frimpong a tökéletes pótlás

Angol labdarúgás
8 órája

A Liverpool másodedzője vette át az Ajax irányítását – hivatalos

Minden más foci
Tegnap, 13:49

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.05.30. 18:05

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.30. 17:37

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.30. 15:12

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.30. 12:27

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30
Ezek is érdekelhetik