Howard Webb is megszólalt Szoboszlai elmaradt sárga lapja ügyében

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 11:14
Szoboszlai Dominik egy hónapja elmaradt sárga lapja még mindig téma (Fotó: Getty Images)
A korábbi angol játékvezető, Howard Webb is elmondta a véleményét a Premier League rajongóit hetek óta megosztó témában, s elmagyarázta, miért nem kapott sárga lapot Szoboszlai Dominik szeptemberben a labda elrúgásáért Michael Olivertől, aki egy héttel később Leandro Trossardnak ugyanezért felmutatta a lapot és ki is állította.

Az Arsenal szurkolói hetek óta háborognak Trossard kiállítása miatt, a belga szeptember 22-én a Manchester City elleni rangadó első félidőjének végén, 2–1-es Arsenal-vezetésnél sípszó után elrúgta a labdát, amiért Oliver sárga lapot adott neki. Mivel volt már korábban is figyelmeztetése, piros lap járt, így az Arsenal emberhátrányban játszotta végig a második félidőt, és a City a 98. percben szerzett góllal egyenlített.

A londoni rajongók Oliver másik döntését is kifogásolják, egy héttel korábban Szoboszlai Dominik a Nottingham Forest elleni bajnoki 94. percében rúgta el a labdát sípszó után, de ő nem kapott sárga lapot.

A 2010-ben Bajnokok Ligája- és világbajnoki döntőt is vezető Webb egy friss podcastben elmagyarázta a két labdaelrúgás közötti különbséget, és hogy miért döntött helyesen mindkét esetben Oliver.

„Ha a játékszituációkat nézzük, ég és föld a két eset – kezdte Webb. – Trossard esetében a Manchester City szemszögéből a támadó térfélen történt a szabálytalanság az első félidő ráadásában, a labda elrúgása miatt a City játékosai esélyt sem kaptak arra, hogy gyorsan elvégezzék a szabadrúgást. Biztos vagyok benne, hogy ez volt a szándékuk, hiszen 2–1-es hátrányban voltak.”

„A liverpooli esetnél a vendég Nottingham 1–0-ra vezetett a 94. percben, les vagy szabálytalanság miatt megállította a játékvezető a Liverpool támadását. Szoboszlai azzal, hogy a kapu előtt keresztberúgta a labdát, a saját csapata idejét pazarolta. Őrültség lett volna ezért sárga lappal büntetni, a Forest játékosai inkább megköszönték neki, hogy helyettük húzta az időt – magyarázta Webb. – Ha egy játékvezető ilyenkor sárga lapot ad, jogosan róhatják fel neki, hogy nem olvassa a játékot, nincs tisztában a játékhelyzettel. Az Arsenal esetében a City játékosai készülődtek a játék folytatására, a másiknál viszont a Nottingham játékosai a közelben sem voltak, nem végezték volna el gyorsan a szabadrúgást akkor sem, ha ott marad a labda.”

„A szurkolók folyton azt kérik tőlünk, játékvezetőktől, hogy észszerű döntéseket hozzunk a játékszituációnak megfelelően, szerintem ez a két eset remek példa arra, hogy egy kolléga tökéletesen felméri egy-egy eset súlyosságát, és megfelelő szankciót alkalmaz” – mondta Webb.

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 15:40

„Remontada lefordítva: vereség a Bernabéuban” – mémválogatás a Real Madrid búcsújáról

Minden más foci
2025.04.17. 14:24

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 13:35

„Egy dolog nem fordítani, egy másik dolog meg sem próbálni” – nemzetközi sajtóvisszhang a Real Madrid kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 12:16

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:46

Müller utolsó müncheni BL-mérkőzésén beérte Messit; Viníciús Júnior a legeredményesebb madridi brazil

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 11:41

Lucas Vázquez: Az Arsenal védekezni jött, az első félidőben gyakorlatilag semmit sem csináltak

Bajnokok Ligája
2025.04.17. 07:15
Ezek is érdekelhetik