Hiába az azonnali piros lap, Saliba csak a Liverpool elleni rangadón lesz eltiltva

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 09:38
Fotó: Getty Images
Mint beszámoltunk róla, az AFC Bournemouth hazai pályán 2–0-ra legyőzte az első félidőben megfogyatkozó Arsenalt. William Saliba a 30. percben kapott azonnali piros lapot, de nem kell a soron következő három meccset kihagynia.
Angol labdarúgás
2024.10.19. 20:25

Kiállítás és tizenegyes is sújtotta: kikapott az Arsenal a Bournemouthtól

Saliba lerántása miatt már a 30. percben emberhátrányba kerültek a londoniak, amit a hazaiak a meccs hajrájára fordulva használtak ki; Kerkez végig a pályán volt.

Az Arsenal belső védője először még sárga lapot kapott, de miután a VAR jelzésére Robert Jones játékvezető visszanézte az esetet, egyértelmű gólhelyzetnek minősítette azt, és ezért kiállította a hátvédet.

Az azonnali piros lap alapvetően legalább három meccses eltiltást von maga után, mindazonáltal van egy olyan szabály, hogy akit egyértelmű gólhelyzetben történő szabálytalanság miatt állítanak ki, az csupán egymeccses eltiltást kap. Erre a szabályra most a Fantasy Premier League-et játszók is felfigyelhettek, ugyanis William Saliba nevére keresve csupán november 2-ig szóló eltiltást láthatunk, tehát a Newcastle United elleni bajnokin már pályára léphet, ahogyan előtte az angol Ligakupában is a Preston ellen.

Fotó: Fantasy Premier League

A francia válogatott védőnek ugyanakkor biztosan ki kell hagynia a következő, Liverpool elleni hazai rangadót.

SZAVAZÁS

Kiállítást ért Saliba megmozdulása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
AFC Bournemouth–Arsenal 2–0 (Christie 70., Kluivert 79. – 11-esből)
Kiállítva: Saliba (30., Arsenal)

   
  1. Liverpool76113–  2+1118
  2. Manchester City75217–  8+917
  3. Arsenal852115–  8+717
  4. Aston Villa852115–10+517
  5. Brighton843114–10+415
  6. Chelsea742116–  8+814
  7. Tottenham841318–  9+913
  8. Newcastle8332  8–  8012
  9. Fulham832311–11011
10. AFC Bournemouth832310–10011
11. Manchester United8323  7–  9–211
12. Nottingham Forest7241  7–  6+110
13. Brentford831414–15–110
14. Leicester City823312–14–29
15. West Ham United822411–15–48
16. Everton8224  9–15–68
17. Ipswich Town844  6–16–104
18. Crystal Palace734  5–10–53
19. Wolverhampton716  9–21–121
20. Southampton817  6–18–121
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
12 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
14 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Albert, Dzsudzsák, Puskás és Szoboszlai is a csapatban: az M4 Sport követői szerint ez minden idők magyar válogatottja

Magyar válogatott
2025.03.20. 14:52

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28
Ezek is érdekelhetik