Mennyit nőttek a Liverpool és az Arsenal bajnoki esélyei Rodri sérülésével?

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.09.27. 17:25
Rodri kidőlt, jöhet a trónfosztás? (Fotómontázs forrása: Getty Images)
Keresztszalag-szakadás miatt immár biztosan kihagyja az idény további részét Rodri, a Manchester City egyik legfontosabb játékosa, a 2024-es Aranylabda egyik várományosa. Kérdés, hogyan pótolja őt a továbbiakban a sorozatban ötödik Premier League-címére hajtó Pep Guardiola-csapat, valamint az, hogy – még, ha furcsa is ezt sérülésre írni – ebből mennyit profitálhat a két legfőbb trónkövetelő, az Arsenal és a Liverpool.

 

„Amit Rodri adott számunkra, azt egy az egyben nem tudjuk egy hasonló játékossal pótolni, ez tiszta sor, így annyit tehetünk, hogy különböző labdarúgók különböző erényeit összpontosítjuk az ő posztjára. Csapatként kell együttműködnünk, máshogy nem vészelhetjük át egy ilyen fontos játékos elvesztését” – mondta pénteken a Manchester City edzőklasszisa, Pep Guardiola, miután sztárközéppályását keresztszalag-szakadását követően sikeresen megműtötték. Rodri ebben az idényben már nem léphet pályára, ami nagyobb érvágás a címvédőnek, mint elsőre tűnik.  

Amellett, hogy a spanyol hatosnak védekezésben is elévülhetetlen érdemei vannak a City sikerességében, koránt sem ez a legjobb tulajdonsága. Összeköti a csapatrészeket, elindítja a támadások felépítését, jeleskedik a támadóharmadba eljuttatott labdák kiosztásában, kulcspasszokat ad és kiemelten fontos gólokat szerez, akár a tizenhatoson kívülről is. Rodri már most az egyik legkomplexebb középpályás a Premier League történetében, de fontosságát csak megsokszorozza, hogy a manchesterieknek nincs a helyére alternatívája, olyan játékosa, aki egy az egyben kiválthatja. Főleg nem hónapokra. 

Mielőtt pótlásának lehetőségeiről és a trónkövetelők megnövekedett esélyeiről értekeznénk, egy gyors adat, ami megmutatja Rodri fontosságát: a spanyol hatos a múlt idényben összesen négy bajnokit hagyott ki a Manchester Cityben. Ezekből mindössze a végül kiesett Luton ellenit sikerült megnyernie a későbbi bajnoknak, de mindhárom idénybeli vereségét ezen időszakban sikerült begyűjtenie az Arsenal, az Aston Villa és a Wolverhampton ellen. Nem véletlen. 

KI PÓTOLHATJA RODRIT?  

Nos, ahogy azt Guardiola is nyilatkozta, egy az egyben senki, de azért meg lehet próbálni szétosztani a szerepkörét különböző játékosok között. Az első és legfontosabb pozitív változás a múlt idényhez képest, hogy Ilkay Gündogan visszatért a középpályára (tavaly Barca-játékosként nem segíthetett a Rodri nélküli meccseken), ő pedig ha nem is echte hatos, de rengeteg feladatra alkalmas a középpályás mélyéről indulva is. Össze tudja kötni a csapatrészeket, el tudja juttatni a labdát a támadóharmadba (cipeléssel vagy felpasszokkal) és remekül érkezik a kapu elé. Egyedül persze rizikós lehet középen hagyni egy nagy csapat elleni rangadón (ennek negatívumait többek közt a Chelsea elleni 2021-es Bajnokok Ligája-döntőben láthattuk), de a City már régóta úgy hozza ki a labdát, hogy az egyik védője fellép a középpályára. 

Manchester City FC v Arsenal FC - Premier League
 

Utóbbit John Stones, Rico Lewis és Manuel Akanji is képes betölteni, bár a svájcinak határozottan kevésbé áll jól, mint angol csapattársainak. Gündogant egyébként Kovacic válthatja még ki Rodri posztján, ezt a spanyol középpályás Eb-döntőben elszenvedett sérülése után is láthattuk az idény első meccsein. A horvátnak sok előnye van, főleg passzok tekintetében, de összességében közel sem nyújtott olyan teljesítményt hatosként, mint Rodri. A másik reális opció az, hogy sztárja időszakos pótlását az átigazolási időszak téli kezdetekor, a piacról oldja meg a Manchester City, de reálisan nézve nincs olyan opció, akit (még ha hajlandóak is érte sokat fizetni) megéri pár hónapra elhozni, majd aztán azonnal továbbadni vagy padoztatni. 

Összességében megállapíthatjuk, bárhogy is pótolja, a City gyengülni fog Rodri sérülésével, hiszen posztja legjobbját vesztette el, aki nem mellesleg olvasóinknál is vezeti a „Ki kapja 2024-ben az Aranylabdát?” szavazást. Most lássuk, ki mekkorát „nyerhet” ezzel a sérüléssel. 

ARSENAL 

Két éve és a múlt idényben is az „ágyúsok” voltak a Manchester City legnagyobb kihívói, igaz, előbbinél ez még meglepetés volt, a 2023–2024-es évadban viszont már reális és valós fenyegetés, amit végül nem sikerült PL-címre váltani – Mikel Arteta csapata két ponttal maradt le az első helyről. Nyáron szignifikánsan nem lettek erősebbek a londoniak, de keretük rengeteget mélyült, ami fontos lehet. A múlt idényben sérült Jurriën Timber és a most igazolt Riccardo Calafiori a védelem padlóját és plafonját is növelheti, a középpályára Mikel Merino érkezett, a támadósorhoz pedig a PL-rutintalansággal aztán nem vádolható Raheem Sterlinget adták hozzá. 

Arsenal v Bolton Wanderers - Carabao Cup Third Round
 

Statisztikailag valamivel gyengébben nyitott az Arsenal a most futó évadban, mint azt sokan várták volna, ráadásul ő is sérülésekkel küzd (Martin Ödegaard több hetet, lehet több hónapot kénytelen kihagyni, most éppen David Raya is kidőlt), de a múlt heti, 2–2-es rangadón láttuk, hogy ez a csapat készen áll a City elleni küzdelem összes fázisára. Az Arsenal (de a többi csapatra is igaz ez) a saját játékára nézve nem profitálhat abból egyenesen, hogy Rodri megsérült, de könnyen lehet, hogy emiatt Guardiola csapata valamivel kevesebb pontot gyűjt, mint az utóbbi években, így Artetáéknak nem kell még egy szintet feljebb lépniük, elég, ha azt hozzák, amit a múlt évadban – hozzátéve, az sem egyszerű. 

LIVERPOOL 

Ami a „vörösöket” illeti, őket kevesen tartották konkrét bajnokesélyesnek az idény előtt, hiszen Jürgen Klopp távozott, pozícióját pedig a topligás tapasztalattal nem rendelkező Arne Slot vette át, ráadásul Federico Chiesán kívül új játékos sem érkezett. Nos, az első öt bajnokit követően abszolút egy szinttel feljebb csúsztathatjuk ezt a Liverpoolt, mint ahova előzetesen mindenki várta őket, hiszen a csapat elképesztően könnyen, s meglepően gyorsan illeszkedett Slot játékelképzeléseihez, a holland szakember kezei alatt pedig több játékos is új szerepkört kapott. Ilyen labdarúgó válogatottunk csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik is, aki mélységi nyolcas helyett immár támadó középpályást, tízest játszik, közelebb a kapuhoz, az ellenfél tizenhatosához. 

Látszik, a Liverpool olyan szépen összerántotta ezt a keretet 2023 nyarán, hogy alig volt rajta mit csiszolni, a Slot-rendszer műküdik, a játékosok pedig sikerre éhesek. Azt persze gyorsan tisztázzuk, hogy a nem visszaesés nem jelent automatikus bajnoki reményeket, a Liverpoolnak idény közben fejlődnie is kell, ha bele akar szólni az Arsenal és a Manchester City csatájába, de az eddigi jelek több, mint bíztatóak.  

AC Milan v Liverpool FC - UEFA Champions League 2024/25 League Phase MD1
 

MINDENKI MÁS 

Reálisan nem látni, ki szólhatna még bele a Premier League bajnoki versenyfutásába. A nagy hármas mögött jelenleg talán a nyári botrányairól ismét hangos, „kis” túlzással egyszerre több száz játékost alkalmazó Chelsea néz ki a legjobban. Enzo Maresca vezetőedző elképzelései eddig ülnek, a keret mélysége egyelőre inkább tűnik előnynek, mint öltözőt bomlasztó hátránynak, míg néhány játékos teljesítménye hatalmasat javult az előző idényhez képest. Az eddig látottak alapján a Tottenham, a Manchester United és a Newcastle játékban nincs olyan szinten, hogy beleszóljon az arany sorsába, az Aston Villa és a Brighton játéka pedig hiába fantasztikus, a keret lesz kevés egy többhónapos versenyfutáshoz. Aztán persze, ki tudja...  

West Ham United FC v Chelsea FC - Premier League
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik