„Gyere, próbáld ki ugyanezt velem!” – Van Dijk üzenete a Szoboszlait felrúgó Lisandro Martíneznek

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.09.02. 11:44
Manchester United FC v Liverpool FC - Premier League
Van Dijk mondataival ismét belopta magát a Liverpool-szurkolók szívébe (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool vasárnap 3–0-ra legyőzte idegenben a Manchester Unitedet az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) rangadóján. A találkozón sok mindenről lehetett beszélni, köztük egy olyan jelenetről is, amelyben a „vörösök” holland védője, Virgil van Dijk ötszavas üzenetet küldött a United játékosának, Lisandro Martíneznek. Érthető, hogy Van Dijk gesztusa óriási tetszést aratott a Liverpool-hívek körében.

Nem sokkal azután, hogy Luis Díaz találatával a Liverpool megszerezte a vezetést az Old Traffordon, Lisandro Martínez a felezővonal környékén szabálytalanságot követett el Szoboszlai Dominikkal szemben. A találkozó játékvezetője, Anthony Taylor azonnal a sípjába fújt, és sárga lapot adott a Manchester United hátvédjének. Az egyébként is nagyon önérzetes Virgil van Dijknek pedig több sem kellett: odalépett a szabálytalanságot elkövető játékoshoz, és egy ötszavas üzenetet küldött neki. „Gyere, próbáld ki ugyanezt velem!” – fakadt ki Martínezre a Liverpool holland védője.

Van Dijk szavai érthető módon óriási sikert arattak a Liverpool-szurkolók körében. Egyrészt nyilván azért, mert a holland nagyon határozottan, ellentmondást nem tűrően viselkedett, másrészt pedig, mert védelmébe vette csapattársát.

A szurkolói kommentek elárasztották a közösségi média felületeit, néhányat emelünk most ki ezek közül: „A mi egyetlen kapitányunk!” – írta az egyik Pool-szurkoló az X-en. „Ó, hogy én mennyire szeretem Van Dijket! Micsoda vezér!” – ezt már egy másik kommentelő fűzte hozzá. Egy harmadik pedig így fogalmazott: „Ez a mi kapitányunk! A Liverpool legendája!”

 

 

Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:35

Liverpoolban és Nápolyban is szívesen látnák Kevin De Bruynét – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.08. 10:03

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.06. 13:09

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18

Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik Liverpoolból – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.05.05. 11:16

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

Légióskörkép: Styles parádézott, Baráth fontos gólja után közel a Raków bajnoki címe

Légiósok
2025.05.05. 10:17
Ezek is érdekelhetik