Az Arsenal meghosszabbította Mikel Arteta szerződését – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.09.12. 13:42
Mikel Arteta 2027-ig írt alá (Fotó: Getty Images)
A Premier League-ben szereplő Arsenal meghosszabbította Mikel Arteta nyáron lejáró szerződését. Sajtóhírek szerint a 42 éves tréner 2027-ig hosszabbított.

Az Arsenal a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub új hosszú távú szerződést kötött Mikel Arteta vezetőedzővel. Az Arsenalt 2019 decemberétől irányító szakember egy FA-kupát, valamint két Angol Szuperkupát nyert a csapattal. Arteta az előző két bajnoki idényben egyaránt a második helyen végzett az Arsenallal, a mögöttünk hagyott idényben Artetát hétszer jelölték a PL hónap menedzsere címre.

„Mikel egy dinamikus és szenvedélyes edző, aki a végletekig törekszik a kiválóságra. Mélyen ismeri az Arsenal értékeit, és amióta 2019 decemberében vezetőedzőként csatlakozott hozzánk, egy újabb szintre emelte a csapatot.” – mondta Josh Kroenke, az Arsenal társelnöke.

Arteta így nyilatkozott: „Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy minden nap ilyen emberekkel dolgozhatok. Várom a következő éveket, alig várjuk, hogy együtt folytassuk az utat.” 

A klub nem közölte, hogy Arteta meddig írt alá, de egybehangzó sajtóértesülések szerint a 42 éves edző 2027-ig szóló szerződést kapott.

Arteta minden sorozatot figyelembe véve eddig 235 mérkőzésen irányította az „ágyúsokat”, s ezek közül 139-et nyert meg. A baszk szakember 59 százalékos győzelmi mutatója a legjobb a legalább 50 meccsen irányító Arsenal-szakvezetők között, megelőzve Arséne Wengert (57 százalék).

Angol labdarúgás
2024.09.12. 10:37

Örülhetnek London vörös felén, Mikel Arteta meghosszabbítja szerződését – sajtóhír

Az Arsenal vezetőedzőjének kontraktusa jövő nyáron járna le.

 

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
15 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
17 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Kinevezte Graham Potter utódját a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik