Angol Ligakupa: Tottenham–Man. City és Brighton–Liverpool a 4. fordulóban

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.09.26. 09:03
Tottenham–Manchester City a Ligakupa 4. fordulójában (Fotó: Getty Images)
Bár egy mérkőzés még hátravan az Angol Ligakupa 3. fordulójából, hiszen a pálya állapota miatt jövő hétre halasztották a harmadosztályú AFC Wimbledon és az élvonalbeli Newcastle találkozóját, de a szervezők már elkészítették a negyedik forduló párosításait.

A sorsolás értelmében már a 4. körben megismétlődik a 2021-es döntő, hiszen a Manchester City a Tottenham Hotspurhöz látogat, míg a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool a Brighton vendégeként lép pályára.

A sorozatban jelenleg mindössze négy nem élvonalbeli klub maradt versenyben: a másodosztályú Stoke City a Southamptonhoz, a Sheffield Wednesday a Brentfordhoz látogat, míg a Preston North End az Arsenalt fogadja – az egyedüli harmadosztályú csapat, az AFC Wimbledon ugyan még versenyben van, ám jövő kedden az élvonalbeli Newcastle-t fogadja még a 3. fordulóban, ugyanis az eredetileg szeptember 24-re kiírt mérkőzést egy héttel elhalasztották, mert árvíz miatt alkalmatlanná vált a Wimbledon pályája. A találkozó továbbjutója egyébként a Chelsea-vel méri össze erejét a 4. fordulóban.

A mérkőzések hivatalos játéknapja október 28.

AZ ANGOL LIGAKUPA 4. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSAI
Brentford (I. o.)–Sheffield Wednesday (II. o.)
Southampton (I. o.)–Stoke City (II. o.)
Tottenham Hotspur (I. o.)–Manchester City (I. o.)
AFC Wimbledon (III. o.)/Newcastle (I. o.)–Chelsea (I. o.)
Manchester United (I. o.)–Leicester City (I. o.)
Brighton & Hove Albion (I. o.)–Liverpool (I. o.)
Preston North End (II. o.)–Arsenal (I. o.)
Aston Villa (i. o.)–Crystal Palace (I. o.)

Legfrissebb hírek

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
16 órája

A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.05.08. 23:43

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

A Manchester United hazai pályán négy gólt szerzett és könnyedén jutott be az El-döntőbe

Európa-liga
2025.05.08. 23:00

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Az El-győzelem sem mentheti meg Postecoglout – Pallister

Európa-liga
2025.05.08. 14:43

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32
Ezek is érdekelhetik