Szoboszlai Dominik: új idény, új remények az újjáépülő Liverpoollal

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2024.08.16. 11:19
Szoboszlai Dominik az előző idényben letette a névjegyét a Liverpoolban, gólokkal és jó játékkal segítette csapatát (Fotó: Imago Images)
Az előző idénybeli bronzérem után ezúttal remélhetőleg előrébb lép a Liverpool és Szoboszlai Dominik, bár nagy kérdés, hogy a Manchester Cityt le lehet-e taszítani a trónról.

Pénteken elkezdődik a Manchester United és a Fulham összecsapásával a Premier League 2024–2025-ös idénye, amely sok szempontból izgalmasnak és érdekesnek ígérkezik. Beharangozónkban három pontba szedtük össze a legfontosabb témákat a bajnoki rajt előtt.

ÚJRA BIZONYÍTANIA KELL SZOBOSZLAI DOMINIKNAK

Az előző kiíráshoz hasonlóan ezúttal is két magyar futballistának szurkolhatunk az angol élvonalban, és biztosak vagyunk benne, hogy miattuk ezúttal is még többen nézik majd a bajnokságot. Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos egyénileg és csapatszinten is túlszárnyalja az előző idénybeli teljesítményét, mert akkor nagy baj már nem lehet. Kerkez Milos a 2023–2024-es évadban 28 találkozón 1976 percet töltött a pályán a bajnokságban, 22 alkalommal volt kezdő és egy gólpasszt jegyzett. Persze azt is tegyük hozzá, hogy a Wolverhampton ellen kiállították, így az utolsó négy fordulóban csak egy mérkőzésen lépett pályára, a Bournemouth pedig a tizenkettedik helyen végzett. A magyar válogatott számára is fontos lenne, hogy a húsz­éves balhátvéd stabil kezdő legyen és jól teljesítsen második angliai idényében.

Az előző idényben Kerkez Milos a Bournemouth alapemberévé vált, lendületes játékára ezúttal is nagy szükség lesz (Fotó: AFP)

Ugyanez fokozottan igaz Szoboszlai Dominikra, aki immár a Liverpool egyik sztárjátékosa, és akitől ezúttal is sokat várnak a szurkolók. A negyvenötszörös magyar válogatott középpályást tavaly nyáron hetvenmillió euróért szerződtette a klub az RB Leipzigtől, és még a szakértőket is meglepte, milyen jól kezdett Angliában. Már a negyedik fordulóban, az Aston Villa ellen megszerezte az első gólját a Premier League-ben, 33 mérkőzésen három gólt és két gólpasszt jegyzett, 25 alkalommal volt kezdő, 2111 percet töltött a pályán. A Liverpool sokáig versenyben állt a bajnoki címért, ám végül a Manchester City és az Arsenal mögött a harmadik helyen végzett. Az is tény, hogy Szoboszlai Dominik teljesítménye tavaszra visszaesett, ami miatt egyre több kritikát kapott. Az Eb-n is sérüléssel bajlódott, nemigen ment neki a játék, ezért kulcsfontosságú lenne, hogy ismét jól kezdje a bajnokságot. Az ő esetében persze az is kérdés, hogy a Jürgen Kloppot váltó Arne Slot menedzser milyen szerepet szán neki. Remélhetőleg ezúttal is alapemberként számol vele a szakmai stáb, és sok emlékezetes pillanata lesz az új kiírásban, a legszebb pedig nyilván az lenne, ha bajnokként fejezné be a 2024–2025-ös idényt.

SOROZATBAN ÖTÖDSZÖR LENNE BAJNOK A MANCHESTER CITY

Ezzel el is érkeztünk a másik legfontosabb kérdéshez: vajon ki tudja letaszítani a trónról a Manchester Cityt? Az angol élvonal 136 éve íródó történetében először fordult elő, hogy egy csapat egymás után négyszer legyen aranyérmes, az pedig még nagyobb szenzáció lenne, ha Josep Guardiola együttese sorozatban ötödször is az élen végezne. Ugyanakkor erre minden esély megvan: a City kerete továbbra is nagyon erős, ám van néhány csapat, amely megállíthatja. És persze az is kérdés, vajon a City labdarúgói nem kényelmesednek-e el, és megannyi sikerrel a hátuk mögött mennyire lesznek majd motiváltak. Josep Guardiolát ismerve azonban ezzel nem lehet gond.

Az Arsenal és a Manchester City a bajnoki címért küzdhet, Erling Haaland (jobbra) pedig újra gólkirály lehet (Fotó: AFP)

A BBC a rajt előtt harminc szakértőt kért meg arra, hogy tippelje meg, ki lesz az aranyérmes. Nos, az erőviszonyokról sokat elmond, hogy tizenegyen az Arsenalra voksoltak, tizenkilencen pedig a Manchester Cityre. A többieket senki sem tartotta esélyesnek az arany­érem megszerzésére. A Liverpoolt csak ketten várják a második helyre, a bronz­éremre viszont már Szoboszlai Dominikékat tartják a legesélyesebbnek. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a Tottenhamről, a Chelsea-ről és a nyáron jól erősítő Manchester Unitedről sem, az pedig borítékolható, hogy ezúttal is óriási csata lesz a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekért.

 

RICCARDO CALAFIORI LEHET AZ IDÉNY FELFEDEZETTJE

 

A harmadik kérdés pedig az, hogy vajon ki lesz az új idény legjobb igazolása. A 22 éves olasz védő, Riccardo Calafiori megszerzésével nagyon jól járhat az Arsenal, és ő is sokat tehet azért, hogy a londoniak megnyerjék a bajnoki címet. Miután hátul futballozik, nem feltétlen várhatunk el tőle látványos játékot, ugyanakkor elképzelhető, hogy ő lesz az évad egyik felfedezettje. A Gironától a Manchester Citybe igazoló húsz­éves brazil támadó, Savinho is az új évad egyik üde színfoltja lehet, és azt is kíváncsian várjuk, vajon Niclas Füllkrug mire lesz képes a West Ham Unitedben.
Lapzártánkig a legdrágább igazolás Dominic Solanke volt, az angol csatár 64.3 millió euróért szerződött a Bournemouthból a Tottenhambe. Az előző évadban 38 mérkőzésen 19 gólt szerzett, de érdekes lesz látni, mire megy Londonban. A drága transzfereket illetően meg kell még említeni a Wolverhamptonból 60 millió euróért a Chelsea-be igazoló portugál támadót, Pedro Netót, valamint a Manchester United által 62 millió euróért megszerzett 18 éves francia középhátvédet, Leny Yorót.

 

 

 

Három magyar futballistának is szurkolhatunk az angol alacsonyabb osztályokban, ugyanis Szűcs Kornél és Schön Szabolcs is a szigetországba igazolt a nyáron, míg Callum Styles továbbra is a Barnsley játékosa. Szűcs Kornél Kecskemétről szerződött a Championshipben szereplő Plymouthba, s szerda este, a Cheltenham elleni Ligakupa-mérkőzésen (3–0) már be is mutatkozott új együttesében. A 22 esztendős hátvéd végigjátszotta a találkozót, sárga lapot kapott, a hírek szerint meg volt elégedve vele Wayne Rooney vezetőedző.
A 8-szoros válogatott Schön Szabolcs a Fehérvár FC-t hagyta ott a harmadosztályú Bolton Wanderers kedvéért, a villámgyors szélső rögtön alapember lett új csapatában. A Bolton három védővel játszik, mint a Vidi az előző idényben, Schön Szabolcs az angol klubjában is a teljes bal oldalt játssza be. A nyitó fordulóban a Leyton Orient elleni 2–1-es győzelem alkalmával csapata egyik legjobbja volt.
Callum Styles helyzetéről már nem lehet ilyen optimistán beszélni, a 24 éves középpályás az előző idényt a Sunderlandnél töltötte kölcsönben, s úgy tűnik a Barnsley most sem számít rá, a Mansfield elleni harmadosztályú bajnokira és a Wigan elleni Ligakupa-mérkőzésre sem nevezték a meccskeretbe. A Transfermarkt alapján jövő nyárig szól a szerződése, meglepő lenne, ha nem váltana klubot (akár ismét kölcsönben) még a nyár folyamán.  J. Á.

Magyar légiósok bizonyíthatnak az angol másod- és harmadosztályban

PREMIER LEAGUE
1. FORDULÓ
augusztus 16., péntek
21.00: Manchester United–Fulham (Tv: Match4)
augusztus 17., szombat
13:30: Ipswich–Liverpool (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
16:00: Arsenal–Wolverhampton (Tv: Spíler1)
16:00: Everton–Brighton
16:00: Newcastle United–Southampton (Tv: Match4)
16:00: Nottingham–Bournemouth  (Tv: Spíler2)
18:30: West Ham–Aston Villa (Tv: Spíler1)
augusztus 18., vasárnap
15.00: Brentford–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
17.30: Chelsea–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
augusztus 19., hétfő
20.00: Leicester City–Tottenham Hotspur (Tv: Match4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik