Kieran Trippier visszavonult az angol válogatottól – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.29. 13:50
Kieran Trippier befejezte pályafutását a nemzeti csapatban (Fotó: Getty Images)
A 33 éves Kieran Trippier a közösségi média oldalán jelentette be, hogy visszavonul az angol válogatottól.

„Soha nem gondoltam volna, hogy egy fiatal bury-i srácként egyszer a válogatottban fogok játszani, nemhogy 54 mérkőzésen is szerepet kapjak. Életem egyik legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy négy nagy tornán képviselhettem a hazámat” kezdte Instagram-posztját Kieran Trippier.

„Szeretnék nagy köszönetet mondani Gareth Southgate-nek és az angol válogatottal dolgozó összes munkatársnak a bizalomért, amelyet az évek során belém helyeztek. Köszönöm minden csapattársamnak – különleges pillanatokban volt részünk, amikor bejutottunk két Eb-döntőbe és egy világbajnoki elődöntőbe, biztos vagyok benne, hogy a jövőben ez a játékoskeret megnyer egy nagy tornát” – írta Trippier, aki végezetül a szurkolóknak is köszönetet mondott – „és végül egy nagy köszönet az angol szurkolóknak a hihetetlen támogatásukért, akik a világ minden tájáról elutaztak, hogy támogassanak minket, és a nehéz pillanatokban is kitartottak mellettünk.”

Kieran Trippier 2017 júniusában a franciák elleni felkészülési mérkőzésen mutatkozott be az angol nemzeti együttesben. Karrierje során 11 Eb- és 9 vb-mérkőzést játszott. A válogatottban egy gólt és öt gólpasszt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
Tegnap, 12:04

Anglia simán megverte Lettországot, két játékosa is az első gólját szerezte a válogatottban

Foci vb 2026
2025.03.24. 22:45

Már a világbajnoki címre készül az angol válogatott

Foci vb 2026
2025.03.24. 11:00

Ismét próbálják az angol válogatottba csábítani a Liverpool 15 éves magyar tehetségét

Angol labdarúgás
2025.03.22. 14:01

Kane meglőtte a 70. gólját a válogatottban, Tuchel győzelemmel debütált az angol nemzeti csapat élén

Foci vb 2026
2025.03.21. 22:43

Tuchel éles kritikával illette Southgate miatt az angol válogatottat

Minden más foci
2025.03.21. 15:02

Rajtol a vb-selejtező Európában, Tuchel debütál az angol kispadon

Foci vb 2026
2025.03.21. 09:42

Tuchel kihirdette első válogatott keretét, Rashford is visszatér

Angol labdarúgás
2025.03.14. 10:42
Ezek is érdekelhetik