Szoboszlai odaszúrt a neki gólpasszt adó Szalahnak

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.28. 08:49
Szoboszlai Dominik részletesen beszélt góljáról és új szerepköréről (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Szoboszlai Dominik szerezte az Arne Slot-éra első gólját az angol élvonalbeli Liverpool Betis elleni szombati, pittsburghi mérkőzésén, amelyen a „vörösök” 1–0-ra nyertek a spanyol csapat ellen. A mérkőzés után a magyar válogatott csapatkapitánya finoman odaszúrt egyiptomi csapattársának, Mohamed Szalahnak is.

A Liverpool honlapja Szoboszlait góljáról és a Szalahhal való kombinációról kérdezte.

„Tavaly nem fordult elő ilyen gyakran – szúrt oda a magyar középpályás az egyiptomi támadónak, ugyanis az előző idényben a magyar közvélemény is többször hangot adott annak, hogy Szalah nem vagy csak keveset passzol Szoboszlainak. – Ezért mindig mondtam neki, hogy készen állok végrehajtani ezeket a futásokat. Remélem, hogy néhányszor látni fogjuk ezt az idényben” – mondta Szoboszlai.

„Természetesen mindig jó gólt szerezni és győzelemhez segíteni az együttest. Volt néhány egyéni célom is, amelyeket magamnak tűztem ki, de a csapat a legfontosabb. Ha csapatként jól teljesítünk, mindenkinek jól megy” – összegzett a magyar válogatott csapatkapitánya, aki kissé új szerepkörben játszott Arne Slot irányítása alatt.

„Igen, ez kicsit más, mint az előző idényben, de mindenre készen állunk. Ha Harvey (Elliott) kimegy az egyik szélre, én középre megyek, ha pedig én megyek a szélre, ő megy középre. Nem tudom, hogy az idény közben is így lesz-e, de amíg a menedzser azt akarja, hogy így tegyünk, valószínűleg ezt csináljuk. Különösen a labda elleni játékban kell ezt megtennünk, ha Harvey megy, én lefedem a területet mögötte, és fordítva. Ez sok futással jár, de (gólt szereztem)…” – részletezte új szerepkörét Szoboszlai Dominik.

„Jó passz volt Trey Nyonitól, fontos, hogy a védekező középpályások lássanak és keressenek minket, és persze Mo (Szalah) is tudja, hogyan kell megjátszani ezeket a labdákat” – tette hozzá Szoboszlai, aki dicsérte fiatal csapattársát, a nagy tehetségnek tartott Trey Nyonit is.

„Nagyon szeretem, igazán támadó szellemű játékos. Mondtam a kispadon Quansah-nak, hogy még csak szabálytalankodni sem lehet vele szemben a mozgása és ehhez hasonló dolgok miatt. A második félidőben mindenki látta, hogy Nat (Phillips) volt a középhátvéd, egyébként mindenki más fiatal volt és szinte egyikük sem volt húsz éves, de így is jó munkát végeztek, nem kaptunk gólt és voltak helyzeteink, szóval szép a jövő” – zárta szavait Szoboszlai Dominik.

A Liverpool következő felkészülési mérkőzését magyar idő szerint augusztus 1-jén, 1.30-kor vívja Philadelphiában az Arsenallal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik