Guardiola is megerősítette, De Bruyne marad Manchesterben

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.23. 09:57
Pep Guardiola is megerősítette, Kevin De Bruyne nem távozik a Manchester Citytől (Fotó: Getty Images)
Több, közelmúltban felmerült hírre is reagált a Celtic elleni szerdai felkészülési mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) címvédő Manchester City menedzsere, Pep Guardiola, aki megerősítette, hogy a szaúdi klubok által csábított Kevin De Bruyne nem távozik, de a katalán szakember arról is beszélt, hogy rendkívül boldog lenne, ha Rodri kapná meg az Aranylabdát.

A napokban a Daily Mail írta meg, hogy Kevin De Bruyne távozik a Manchester Citytől és Szaúd-Arábiába igazol, de ezt az információt nem sokkal később több helyről cáfolták. A szaúdi ligáról nemrég sejtelmesen nyilatkozó belga játékmester távozásával kapcsolatban a csapat szerdai, Celtic elleni felkészülési mérkőzése előtt maga Pep Guardiola is beszélt, s a BBC szerint határozottan kijelentette, hogy: 

Kevin nem távozik.

A klub hivatalos honlapján is írtak arról, hogy a napokban felmerült, hogy De Bruyne és Ederson is távozhat.

„Évek óta elégedett vagyok a kerettel. Nem tudom, mi fog történni a piacon, de ha valaki távozik, arról beszélnünk kell és van lehetőségünk új játékos szerződtetésére” – fogalmazott Pep Guardiola, aki méltatta a németországi Európa-bajnokság legjobb játékosának megválasztott spanyol középpályását, Rodrit is.

„Amikor a spanyol válogatottat nézem, olyan szinten láttam őt játszani, ahogy már évek óta teljesít. A kiegyensúlyozottság nagyon jó. Van néhány jelölt az Aranylabdára, de nem tudom tagadni, hogy mennyire boldog lennék, ha ő lenne az (aranylabdás). Már az is fantasztikus számára, a családjának, a barátainak és a Manchester Citynek, hogy versenyben van. Büszkék vagyunk rá”

– hangsúlyozta Guardiola, aki mintha egy korábbi kijelentésére is reflektált volna, hiszen az idény végén egy interjúban úgy fogalmazott, közelebb áll a távozáshoz, mint a maradáshoz.

„Nagyon boldog vagyok itt. Minden idény után szükségem van egy kis szünetre, de miután feltöltöttem magam, ugyanazzal az energiával csinálom, mint szoktam” – fogalmazott a 2025-ig érvényes szerződéssel rendelkező szakember.

A Manchester City játékoskeretében nyáron két változás történt, Sergio Gómez a Real Sociedadhoz távozott, míg a Gironától/Troyes-tól érkezett Savinho.

 

Legfrissebb hírek

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
16 órája

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
19 órája

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
21 órája

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:05

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:21

Arne Slot a Bournemouth egyenlítése után Diogo Jotát akarta becserélni

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:46

Kerkeznek még idő kell, Szoboszlai hajthatatlan – lapszemle

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:01

Szoboszlai alapember marad-e? Ki lesz a bajnok? Mi lesz a Cityvel? Feltámad a United? – a Premier League kommentátorai válaszoltak

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:24
Ezek is érdekelhetik