Calafiori áldását adta az Arsenal-transzferre, miközben Salibát vinné a Real Madrid – sajtóhírek

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 12:35
Riccardo Calafiori (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalban (Premier League) érdekelt Arsenal megegyezett Bologna és az olasz labdarúgó-válogatott belső védőjével, Riccardo Calafiorival – jelezete a Caught Offside portálnak Fabrizio Romano. Mindeközben az „ágyúsok” francia bekkjét a Real Madrid szerződtetné – állítja a katalán sajtó.

A 22 esztendős Calafiori remek idényt zárt a Thiago Motta-féle Bolognában, majd – kihasználva, hogy Giorgio Scalvini térdsérülés miatt nem utazhatott az Európa-bajnokságra – remek játékával hívta fel magára a figyelmet az Eb-n a nyolcaddöntőig jutó olasz nemzeti együttes tagjaként. A ballábas belső védő – aki balhátvéd poszton is bevethető – azonnal felkeltette az európai óriásklubok érdeklődését, de (dacára annak, hogy korábban a Real Madrid és a Chelsea érdeklődéséről is lehetett hallani) a jelek szerint az első lehetséges vevőként bedobott Juventus már kiszállt a versenyből, mivel a torinói klubvezetés nincs jó viszonyban a Bologna vezérkarával.

Ezzel szemben az Arsenal – amely Tomijaszu Takehiro 2021-es megszerzése nyomán remek kapcsolatot ápol a piros-kékekkel – vezetőedzője, Mikel Arteta felvázolta terveit Calafiorinak (akit Jakub Kiwiorhoz hasonlóan a védelem tengelyében, illetve a bal oldalon is bevetne), aki áldását adta a transzferre. Így már csak a kluboknak kell megegyezniük egymással – Fabrizio Romano szerint a 188 centiméter magas bekk vételára egy 50 millió euró körüli összeg lesz majd. A Caught Offside továbbá megjegyzi, hogy a Chelsea is készen áll arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a Bolognával (ők játékosokat is bevonnának az üzletbe), de jelen állás szerint az „ágyúsoknak” van a legnagyobb esélye Calafiori szerződtetésére.

Mindeközben a katalán Mundo Deportivo – akiket a Mirror is szemlézett – azt írja, hogy az észak-londoniak francia válogatott belső védőjét William Salibát a Real Madrid és a Paris Saint-Germain is szeretné megszerezni. A madridi gárda védelmi gondjai közismertek (Nacho távozásával a királyi gárdának három belső védője maradt Rüdiger, Militao és a jelenleg is sérült David Alaba személyében), de a párizsiaknál sem rózsás a helyzet: Luis Enrique csapatában jelenleg három egészséges belső védő szerepel Milan Skriniar, Lucas Beraldo és Marquinhos személyében, míg Presnel Kimpembe Achilles-ín-sérüléssel bajlódik.

A Real Madrid esetében ezzel együtt kifejezetten meglepő lenne egy ilyen transzfer: a királyiak első célpontja ezen a poszton a Lille 18 éves bekkje, Leny Yoro, aki már közölte klubjával, hogy a spanyol fővárosban kívánja folytatni pályafutását, s szerződése egy év múlva lejár, így a francia klub lépéskényszerben van. Salibát ezzel szemben 2027-ig élő szerződés köti az Arsenalhoz, s nem túl valószínű, hogy a Real Madrid (amely közben Fabrizio Romano szerint 12 millióért adja tovább a saját nevelésű, ugyancsak belső védő Rafa Marínt a Napolinak) mélyen a zsebébe nyúlna a Transfermarkton 80 millió euróra taksált védőért.

Ezzel szemben a PSG – amely ugyancsak érdekelt volt Yoro megszerzésében, de kosarat kapott – vélhetően nem garasoskodna, de Mikel Artetáék várhatóan csak csillagászati összegért engednék el a 192 centiméter magas játékost.

 

Legfrissebb hírek

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
1 órája

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
10 órája

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
23 órája

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:10

Klub-vb: berúgta az ajtót az új Chelsea-csatár

Klub-vb
Tegnap, 12:18

Klub-vb: bemutatkozó meccsén máris csapata vezére volt Jorginho

Klub-vb
Tegnap, 11:12

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
2025.06.16. 22:58

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31
Ezek is érdekelhetik