Ten Hag nemcsak marad, hosszabbít is Manchesterben – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.06.12. 07:48
FA-kupa-győzelemmel mentette meg idényét a Manchester United (Fotó: Getty Images)
Fabrizio Romano és David Ornstein értesülése szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United vezetősége a keddi ülésén úgy döntött, hogy a jövőben is Erik ten Hag lesz a csapat vezetőedzője, sőt, megkezdték a tárgyalásokat a szerződés meghosszabbításáról.


Az új vezetőség továbbra is bizalmat szavaz az 54 éves holland edzőnek, aki az elmúlt két idényben irányította az MU-t. Az elsőben jól teljesített, a gárdával megnyerte az angol Ligakupát, bejutott az FA-kupa döntőjébe, és ugyan az Európa-ligában nem diadalmaskodott, a bajnokságban a Bajnokok Ligáját érő harmadik helyen zárt. A mostani idény azonban nem sikerült jól: a BL csoportkörében kvartettje utolsójaként kiesett, a Premeir League-ben pedig a nyolcadik helyen zárt mínuszos gólkülönbséggel. Erik ten Hag állását alighanem az FA-kupa-diadal mentette meg, ugyanakkor sokszor elmondta, a rengeteg sérülés nagyban befolyásolta a szereplésüket. Mellette szól viszont, hogy a fiatalokat jól építi be, Alejandro Garnacho és Kobbie Mainoo is berobbant a Unitedbe.

Ten Hag szerződése jövő nyáron jár le, és a hírek szerint a klub már megtette az első lépést a szerződéshosszabbítása érdekében.

A klub döntése azt is hozza magával, hogy aligha marad Jadon Sancho, aki nem ápol jó kapcsolatot az edzővel.

Angol labdarúgás
2024.06.09. 18:49

A Manchester United eladja Jadon Sanchót – sajtóhír

Fabrizio Romano transzferguru úgy értesült, nem számít ki az edző, az angol játékostól megválnak.

 

Legfrissebb hírek

Jeremie Frimpong a Liverpoolban folytatja pályafutását – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 18:05

Emelte a tétet a Liverpool, még több pénzt ajánl Wirtzért – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:37

Kerkez bekerült a Premier League álomcsapatába

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:12

Videó: apjára ütött – Alisson fia nem hagyta gólt lőni a gyerekeket

Angol labdarúgás
2025.05.29. 18:30

Videó: hiába vezetett a szünetben a Betis, a Chelsea négy gólt lőtt az utolsó 25 percben

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 23:20

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Kerkez igent mondott a Liverpoolnak – sajtóhír

Légiósok
2025.05.28. 15:04

A Bournemouth egyik gólja lehet az idény legszebb találata – Kerkez adta a gólpasszt

Angol labdarúgás
2025.05.28. 12:18
Ezek is érdekelhetik