A Premier League klubjai döntöttek, nem „szántják be” a VAR-t – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 15:45
Fotó: Getty Images
A jelenlegi VAR-rendszer megtartása mellett döntött az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) közgyűlése – olvasható a liga honlapján.

A jelenleg is üzemelő rendszer eltörléséről szóló javaslatot a Wolverhampton nyújtotta be még májusban, de a mai ülésen nem született meg az elfogadáshoz szükséges kétharmados (14/20) többség. A BBC információi szerint a javaslatot csak a „farkasok” támogatták, a többi 19 klub ellene szavazott.

A liga megerősítette, hogy 2024 őszén működésbe lép a félautomata lesrendszer az angol élvonalban, valamint jövőbeli célként fogalmazta meg többek között, hogy a játékvezetők a stadion hangosbemondó-rendszerén keresztül közöljék a döntésüket a közönséggel, illetve hogy bizonyos esetekben az óriáskivetítőn is megmutassák a VAR által vizsgált helyzetek felvételeit.

 

 

Legfrissebb hírek

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
9 órája

Szalah beállította a Premier League-rekordot, a Liverpool döntetlennel búcsúzott az idénytől

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez Milos a búcsúmeccsén lép pályára a Bournemouthban?

Angol labdarúgás
20 órája

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Szalah újabb egyéni díjakat söpört be Angliában

Angol labdarúgás
2025.05.24. 13:09

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

Kerkez Milos is bekerült Alan Shearer Premier League-álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.21. 21:08

Guardiola: Közöltem a klubbal, hogy nem akarok nagyobb keretet – nem akarok 5-6 játékost jegelni

Angol labdarúgás
2025.05.21. 11:41
Ezek is érdekelhetik