Klopp első Instagram-posztjában búcsúzik a Liverpool-szurkolóktól

Vágólapra másolva!
2024.05.18. 13:05
Jürgen Klopp első Instagram-posztjában búcsúzott a Liverpool-szurkolóktól (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, vasárnap, a Wolverhampton ellen vívja utolsó mérkőzését az angol élvonalbeli Liverpool menedzsereként a közel tíz év után távozó Jürgen Klopp, aki egy nappal az utolsó meccse előtt közzétette első Instagram-bejegyzését, melyben elköszönt a csapat szurkolóitól.

„Közeledünk a végéhez” – kezdte mondandóját Jürgen Klopp, majd felelevenítette első sajtótájékoztatóját, melyen arról beszélt, nem az számít, mit gondolnak róla, amikor megérkezik, hanem az, mit gondolnak majd róla, amikor távozik.

„2015. október nyolcadikán találkoztunk először. Szerelmi kapcsolatnak mondanám az első naptól kezdve. Teljes mértékben hihetetlen időszak volt. Nagyon élveztem és szeretném megköszönni a támogatást és azt az erőt, amit adtatok az évek során. Mindig úgy gondoltam, hogy közösen írjuk a történetünket és ezt most is így érzem. Ez egy jó könyv, amit ha a jövőben olvasunk, mosolynak kell lennie az arcunkon. Nagyon nehéz elhagyni ezt az elképesztő helyet, de szeretnék kapcsolatban maradni veletek, még ha nem is vagyok jártas a közösségi médiában, az emberek azt mondták, hogy ez segíthet a kapcsolattartásban” – üzente Jürgen Klopp.

ANGOL PREMIER LEAGUE
38. FORDULÓ
Május 19., vasárnap
17.00: Arsenal–Everton (Tv: Match4)
17.00: Brentford–Newcastle United
17.00: Brighton–Manchester United (Tv: Arena4)
17.00: Burnley–Nottingham Forest
17.00: Chelsea–Bournemouth (Tv: Arena4)
17.00: Crystal Palace–Aston Villa
17.00: Liverpool–Wolverhampton (Tv: Spíler2)
17.00: Luton–Fulham
17.00: Manchester City–West Ham United (Tv: Spíler1)
17.00: Sheffield United–Tottenham

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Manchester City37277393–33+60 88 
2. Arsenal37275589–28+61 86 
3. Liverpool372310484–41+43 79 
4. Aston Villa37208976–56+20 68 
5. Tottenham371961271–61+10 63 
6. Chelsea371791175–62+13 60 
7. Newcastle371761481–60+21 57 
8. Manchester United371761455–58–3 57 
9. West Ham3714101359–71–12 52 
10. Brighton & Hove Albion3712121355–60–5 48 
11. Bournemouth371391553–65–12 48 
12. Crystal Palace3712101552–58–6 46 
13. Wolverhampton371371750–63–13 46 
14. Fulham371281751–59–8 44 
15. Everton371391539–49–10 40 
16. Brentford371091854–61–7 39 
17. Nottingham Forest37892047–66–19 29 
18. Luton Town37682350–81–31 26 
19. Burnley37592340–76–36 24 
20. Sheffield United37372735–101–66 16 
Pontlevonások:  Everton 8 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2 órája

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
4 órája

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
18 órája

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:18

Trent Alexander-Arnold az idény végén távozik Liverpoolból – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:16

Arne Slot Szoboszlai Dominikról: Soha nem egy emberen múlik, de...

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:02

A már bajnok Liverpool legyőzésével tett egy lépést a BL-szereplés felé a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.05.04. 19:29

Megint négyet kapott a Manchester United, a Newcastle és a Tottenham is ikszelt

Angol labdarúgás
2025.05.04. 17:08
Ezek is érdekelhetik