Julen Lopetegui váltja David Moyest a West Hamnél – hivatalos

Vágólapra másolva!
2024.05.23. 12:53
Julen Lopetegui lett a West Ham új vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
A korábban a Real Madridnál, a Sevillánál és a Wolverhamptonnál is dolgozó Julen Lopetegui váltja az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Premier League) kilencedik helyen záró West Ham United kispadján a szerződése lejártával távozó David Moyest.

A klub hivatalos felületein tudatta, hogy a Sevillával Európa-liga-győztes 57 éves szakember hivatalosan július 1-jétől lesz a West Ham United vezetőedzője.

Julen Lopetegui 2002-es visszavonulása után utolsó klubjánál, a Rayo Vallecanónál kezdett edzősködni, majd több tisztséget is betöltött a Real Madridnál és a spanyol korosztályos válogatottaknál is.

A szakember első komolyabb edzői megbízatását az FC Portótól kapta, melyet két évig irányított, mielőtt kinevezték volna a spanyol felnőtt válogatott szövetségi kapitányának. A szakember azonban a 2018-as világbajnokság előtt azért kényszerült távozni, mert időközben a Real Madrid kinevezte vezetőedzőjének, de a „királyiak” 14 mérkőzés és szűk négy hónap után menesztették.

Lopetegui ezt követően 2019-ben lett a Sevilla vezetőedzője, melyet 2022-ig 170 meccsen irányított, s Európa-liga-győzelemre vezette a csapatot, de 2022 októberében innen is elküldték.

A spanyol szakember egy hónappal később Angliában, a Wolverhamptonnál vállalt munkát, de itt sem tudott igazán maradandót alkotni, ugyanis tavaly augusztusban menesztették, azóta nem volt csapata.

„Edzőként mindig az a célom, hogy egyre jobb legyek és hogy minél több célt valósítsunk meg, emellett fejlesszük a játékosokat és a csapatot, hogy teljesíteni tudjanak – mert erről szól a futball” – fogalmazott új klubja honlapjának Julen Lopetegui, aki július 1-jétől lesz hivatalosan a WHU szakvezetője.

„Nagyon boldog vagyok, hogy részese lehetek egy ilyen nagy klub jövőjének” – húzta alá a spanyol szakember.

„Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni. Fantasztikus nap volt számunkra, amikor megkötöttük a megállapodást, mert százszázalékos az elkötelezettségünk. Voltak más lehetőségeim, de boldog vagyok, hogy a West Ham engem választott, mert én is a West Hamet választottam, szóval boldogok lehetünk” – tette hozzá Lopetegui, aki nem egyedül érkezik a West Hamhez, hiszen hozza magával a stábját is.

 

 

Legfrissebb hírek

Gyökeres megszerezte első góljait az Arsenalban, a Leeds egy ötöst kapott az Emiratesben

Angol labdarúgás
2 órája

Idegenben kapott ki az Aston Villa; a Bournemouth otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
4 órája

Ez még mindig nem a régi Manchester City: a Spurs elvitte a három pontot az Etihadból

Angol labdarúgás
7 órája

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
23 órája

Rekordösszegért vett védőt a Villarreal, középpályás érkezett az Interhez – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 21:30

Edzője menesztését tervezi a Nottingham Forest – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:13

Szerződést hosszabbított a Manchester City kulcsembere – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:15

Bombaerős csapat, két klasszisígérettel: a Ligue 1-ből megvásároltak álomcsapata

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:35
Ezek is érdekelhetik