A Chelsea megállapodott Marescával, és hamarosan bejelenti az érkezését – sajtóhír

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 14:41
A hírek szerint Enzo Maresca lesz Mauricio Pochettino utódja a Chelsea kispadján (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea Fabrizio Romano transzferguru szerint megegyezett Enzo Maresca vezetőedzővel, aki hamarosan aláírja szerződését a londoniaknál.


Fabrizio Romano szerint a két fél már megegyezett egymással, a 44 éves szakember öt plusz egy évre, 2029 júniusáig ír alá. A Chelsea még tízmillió eurót meghaladó összeget átutal a Leicester Citynek, aztán megtörténik a bejelentés.

Angol labdarúgás
2024.05.27. 16:16

A Leicestert feljuttató edző ülhet le a Chelsea kispadjára –sajtóhír

Enzo Maresca egy idényt követően hagyhatja el a „rókákat”.

 

Enzo Maresca a mögöttünk hagyott idényben a Leicesterrel megnyerte az angol másodosztályt, így a gárda rögtön visszajutott a Premier League-be. Ő lehet a Chelsea hetedik olasz szakvezetője Gianluca Vialli, Claudio Ranieri, Carlo Ancelotti, Roberto Di Matteo, Antonio Conte és Maurizio Sarri után.

Maresca tavaly nyáron vette át a Leicestert, előtte egy évig a Manchester City szakmai stábjának volt a tagja.

 

Legfrissebb hírek

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
Tegnap, 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38

A Chelsea-től is kikapott a Forest, veszélyben Postecoglou állása

Angol labdarúgás
2025.10.18. 15:23

„Történelmi lépés” – lapunk főszerkesztője a Mokkában beszélt Gyenge Balázs liverpooli feladatáról

Angol labdarúgás
2025.10.17. 14:44

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Yamal a legjobban kereső futballisták között, De Bruyne és Neymar lemaradt a listáról

Minden más foci
2025.10.17. 08:06

Labdarúgás: Argentína és Marokkó játssza az U20-as vb-döntőt

Utánpótlássport
2025.10.16. 15:07
Ezek is érdekelhetik