Videó: Núnez megható beszédet tartott, de Szoboszlaiék egy szót sem értettek belőle

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.05. 12:33
Darwin Núnez megható motivációs beszédéből egy szót sem értettek Szoboszlai Dominikék (Fotó: Liverpool FC/YouTube)
Április a Föld Hónapja. Ez alkalomból az angol élvonalbeli Liverpool labdarúgói is csatlakoztak a jótékonysági kampányhoz, ám a klub marketingesei csavartak egyet a dolgon és Szoboszlai Dominikékat kérték meg, hogy tartsanak egy ötletbörzét és találják ki, hogyan lehetne felhívni a figyelmet az újrahasznosításra.

Andrew Robertson, Ibrahima Konaté, Mohamed Szalah, Darwin Núnez, Caoimhín Kelleher és Szoboszlai Dominik értekezlete kisebb csúszással kezdődött az uruguayi támadó késése miatt, aki kezdésként a tolltartójából elővett eszközökkel babrált.

Még a megbeszélés kezdete előtt Robertson elmondta, nem aggódott amiatt, hogy neki kell levezetnie az értekezletet. 

„Néhány ember számára természetes módon jön a vezérszerep” – vélekedett.

Már majdnem elkezdődött a míting, amikor Szalahnak tűnt fel, hogy egyedüliként nem kapott kávét.

„Ha azt akarod, hogy egy munka kész legyen, csináld meg magad” – bosszankodott az egyiptomi támadó, majd otthagyta társait.

Nagy nehezen végül el tudott kezdődni az ötletbörze. Miután Kelleher üres flakonokat szórt az asztalra, Szoboszlai tette fel a lényeges kérdést: „Ki fogja ezt eltakarítani?”

Noha Konaté készült „valamivel”, az inspiráló zenével megtoldott prezentációja nem tartalmazott valódi ötletet Robertson szerint.

Szoboszlai már egy igazi ötlettel állt elő. „Mi lenne, ha 22 szurkolót elküldünk egy skóciai kastélyba, de csak hármójuknak mondjuk meg, hogy nem hasznosíthatnak újra és a többieknek ki kell találnia, kik voltak azok?”

„Szóval úgy, mint Az árulók (The Traitors)?” – kérdezett vissza az Egyesült Királyságban és Magyarországon is ismert realityshow-ra Robertson.

„Nem. Pazarlók (Wasters)” – reagált Szoboszlai.

Ekkor vetette fel Kelleher, hogy minden jó kampánynak kell egy szlogen.

„Mi van, ha az lesz, hogy: »Ha a holnap nem jön el?«, vagy »Mentsük meg a Földet: veled vagy nélküled«” – mondta a kapus.

A végig síri csendben ülő és egy lovat rajzoló Darwin Núnez egy idő után megunta a tétlenséget és rendkívül megható beszédet tartott csapattársainak.

„Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is döntő fontosságú csatát kell megvívnunk. Itt az idő, hogy egyesítsük erőinket, hogy megvédjük a bolygót, melyet otthonunknak hívunk. Minden pillanat egy esély arra, hogy változtassunk. Többért játsszunk, mint a győzelem! Játsszunk a bolygónk jövőjéért” – mondta igazán motiváló beszédében Núnez, csak mivel mindezt spanyolul tette, társai egy szót sem értettek a mondandóból.

„Fogalmam sincs, mit mondtál, de tetszik” – lelkendezett például Robertson.

Miután megnyugodtak az érintettek, Szoboszlai vette át a szót.

„Valami nagyban kell gondolkodnunk. Hollywoodban. Szerezzünk egy nagy sztárt, aki Liverpool-szurkoló. Mint például Daniel Craig” – vetette fel Szoboszlai, akinek ötlete elnyerte a társak tetszését. Kelleher például egy magyarra lefordíthatatlan szóviccel jelentkezett (license to recyc-kill), utalva Craig legismertebb szerepére, James Bondra.

Robertson ugyanakkor elmondta, Craiget felejtsék el.

„De egy híres emberre szükségünk van” – tette hozzá Szoboszlai, majd megszületett a nagy ötlet, amikor Mohamed Szalah megérkezett a kávéjával, ugyanis az egyiptomi kapta meg a James Bond-főcímhez hasonlító, újrahasznosításról szóló reklámfilm főszerepét.

 

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Sallaiék nyerték a BL-csatát – van baj a Liverpoolnál?   

Bajnokok Ligája
6 órája

BL-legek: Julián Alvarez elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
15 órája

Arne Slot a tizenegyesről: Szoboszlai Dominik nem hibázott

Bajnokok Ligája
18 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától a BL-alapszakaszban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:17

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:11

Heti légiósprogram: Szoboszlaiékra újabb rangadó vár, most a Chelsea ellen

Légiósok
2025.09.29. 14:58
Ezek is érdekelhetik