Klopp: Azt sem tudtam, hogy ma játszik a Man. City és az Arsenal

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.04.04. 13:35
Jürgen Klopp nem foglalkozik a riválisokkal (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp egy sajtótájékoztatón elmondta, nem követi a riválisok mérkőzéseit.

„Azt sem tudtam, hogy ma játszik a Manchester City és az Arsenal – mondta Jürgen Klopp szerdán a Sheffield United elleni bajnoki mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. – Ez nem igazán az én területem. Tanultam a múltból. Amikor ők játszanak, nem emelkedik fel a pulzusom” – tette hozzá a Liverpool menedzsere.

Klopp azt is elmondta, hogy ő is és csapata is először a Sheffield elleni találkozóra koncentrál, csak utána készülnek a Manchester United elleni hétvégi rangadóra. „Nem lehet futballmeccseket nyerni úgy, hogy nem tiszteled az ellenfelet. Jelenleg nincs ráhatásom a Manchester United elleni mérkőzésre.”

„Mindannyian tudjuk, hogy két másik kiváló csapat is versenyben van a bajnoki címért, és mindkettőjüket tiszteljük. Lesz nyomás kívülről, lesznek nehéz pillanatok, és lesznek olyan időszakok, amikor az események ellenünk fordulhatnak, de tudjátok mit? Ezért vagyunk itt, úgyhogy élvezzük ki minden egyes másodpercet” olvasható Klopp véleménye a Liverpool honlapján.
 

 

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ
20.30: Liverpool–Sheffield United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.15: Chelsea–Manchester United (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Szerdán játszották
Manchester City–Aston Villa 4–1 (Rodri 11., Foden 45+1., 62., 69., ill. Durán 20.)
Arsenal–Luton 2–0 (Ödegaard 24., Hasioka 44. – öngól)
Brentford–Brighton & Hove Albion 0–0

Kedden játszották
Newcastle United–Everton 1–1 (Isak 15., ill. Calvert-Lewin 88. – 11-esből)
Nottingham Forest–Fulham 3–1 (Hudson-Odoi 9., Wood 19., Gibbs-White 45+3., ill. Adarabioyo 49.)
Bournemouth–Crystal Palace 1–0 (Kluivert 79.)
Burnley–Wolverhampton 1–1 (Bruun Larsen 37., ill. Ait-Nouri 45+3.)
West Ham United–Tottenham Hotspur 1–1 (Zouma 19., ill. B. Johnson 5.)

AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk 

  1. Arsenal

30

21

5

4

72–24

+48 

68 

  2. Liverpool

29

20

7

2

67–27

+40 

67 

  3. Manchester City

30

20

7

3

67–29

+38 

67 

  4. Aston Villa

31

18

5

8

63–46

+17 

59 

  5. Tottenham

30

17

6

7

62–44

+18 

57 

  6. Manchester United

29

15

3

11

40–40

48 

  7. West Ham

31

12

9

10

50–55

–5 

45 

  8. Newcastle

30

13

5

12

64–52

+12 

44 

  9. Brighton

30

11

10

9

51–46

+5 

43 

10. Wolverhampton

30

12

6

12

43–47

–4 

42 

11. Bournemouth

30

11

8

11

44–53

–9 

41 

12. Chelsea

28

11

7

10

49–47

+2 

40 

13. Fulham

31

11

6

14

47–50

–3 

39 

14. Crystal Palace

30

7

9

14

34–50

–16 

30 

15. Brentford

31

7

7

17

42–55

–13 

28 

16. Everton

30

8

8

14

31–42

–11 

26 

17. Nottingham Forest

31

7

8

16

39–53

–14 

25 

18. Luton Town

31

5

7

19

43–64

–21 

22 

19. Burnley

31

4

7

20

32–66

–34 

19 

20. Sheffield United

29

3

6

20

27–77

–50 

15 

Pontlevonások:  Everton 6 pont, Nottingham Forest 4 pont

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik