Szoboszlait és Núnezt is nagyon feldühítette Klopp távozása

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.21. 11:18
Szoboszlai Dominik és Darwin Núnez sem örült, amikor megtudták: Jürgen Klopp távozik a Liverpooltól (Fotó: Getty Images)
Villámcsapásként érte a futballvilágot január 26-án, amikor Jürgen Klopp bejelentette, hogy a 2023–2024-es idény végeztével távozik az angol élvonalbeli Liverpooltól. Ez pedig igaz a csapat játékosaira is, akik a német szakembertől értesültek a döntésről. A FootballTransfers.com most arról ír, hogy Szoboszlai Dominikot és Darwin Núnezt is nagyon feldühítette Klopp távozásának híre.

Nyilvánvalóan a Liverpool szurkolóit és játékosait is rendkívül érzékenyen érintette Jürgen Klopp távozása, noha a német szakember már évek óta mondogatta, hogy eljön az idő, amikor szeretne pihenőre menni.

A FootballTransfers.com úgy tudja, Klopp tavaly nyáron, a szingapúri edzőtáborban kezdett el egyre komolyabban gondolkozni a távozáson, de megjegyezték azt is, hogy a rutinosabb játékosok sejthették a szándékát.

Nem volt ezen játékosok között a 2022 nyarán szerződtetett Darwin Núnez és a tavaly nyáron érkező Szoboszlai Dominik sem, akiket állítólag nagyon feldühített, amikor megtudták, nyáron véget ér a közös munkájuk a német szakemberrel, de hasonlóan reagált a szintén tavaly nyáron érkezett Ryan Gravenberch is.

A lap ugyanakkor megjegyzi, Klopp távozása nincs hatással a játékosok jövőjére, Szoboszlainak, Núneznek és Gravenberchnek egyaránt 2028-ig szól jelenlegi szerződése.

„Núnez és Szoboszlai sem tervezi, hogy beszél menedzserével és felülvizsgálja a helyzetét” – írta a FootballTransfers, amely szerint ugyanakkor egyelőre kétséges a két labdarúgó hosszabb távú jövője a Liverpoolnál, még annak ellenére is, hogy rövid idő alatt közönségkedvencekké váltak.

Szoboszlai Dominik egyébként még évekkel azelőtt, hogy Liverpoolba igazolt volna, a Csisztu Sport Castben Kloppot nevezte meg álomedzőjének.

 

 

Legfrissebb hírek

BL: Galatasaray–Liverpool

Bajnokok Ligája
6 perce

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
4 órája

Újabb hosszabbítás az Arsenalnál, Saliba is aláírt – hivatalos

Angol labdarúgás
9 órája

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
9 órája

Nagy BL-meccs Isztambulban, három magyar lehet a pályán!

Bajnokok Ligája
10 órája

Videó: a Galatasaray-szurkolók tűzijátékkal zavarták meg Szoboszlaiékat az esti BL-meccs előtt

Bajnokok Ligája
10 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
Tegnap, 14:58

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:52
Ezek is érdekelhetik