PL: Sandro Tonali újra bajba került sportfogadás miatt

Vágólapra másolva!
2024.03.28. 21:53
Newcastle United FC v Borussia Dortmund: Group F - UEFA Champions League 2023/24
Sandro Tonali a gyanú szerint több meccsre is fogadott a szigetországban (Fotó: Getty Images)
Az angol szövetség (FA) csütörtökön illegális sportfogadás miatt vizsgálatot indított Sandro Tonali, a Newcastle United labdarúgója ellen.

 

A hasonló okból kiszabott eltiltását töltő olasz válogatott középpályás így még nagyobb bajba kerülhet, ugyanis a gyanú szerint tavaly augusztus 12-e és október 12-e között ötvenszer fogadott mérkőzésekre a szigetországban.

A 23 éves Sandro Tonali júliusban 60 millió fontért igazolt az AC Milantól a „szarkákhoz”, akiknél mindössze 12-szer tudott pályára lépni, mivel az olasz szövetség október 12-én hazaküldte a válogatott edzőtáborából, majd tíz hónapra eltiltotta, mert a Milannál töltött ideje alatt saját csapatára is kötött fogadásokat.

Tonalinak jövő péntekig kell válaszolnia az FA vádjaira. Klubja tudomásul vette az eljárás elindítását, és továbbra is támogatásáról biztosította a labdarúgóját, aki teljes mértékben együttműködik a vizsgálat lefolytatásában.

 

Legfrissebb hírek

Visszavonult a korábbi angol válogatott kapus

Angol labdarúgás
2025.10.23. 18:31

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Szoboszlai Dominik és Kenny Dalglish is munkatársunk listáján – Gyenge Balázs a liverpooli kiküldetéséről

Angol labdarúgás
2025.10.17. 11:28

A Nemzeti Sport és a Spíler TV közös állandó tudósítót küld Liverpoolba!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 08:53

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
2025.10.05. 17:03

Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 20:54

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20
Ezek is érdekelhetik