Visszacsábítaná korábbi sportigazgatóját a Liverpool

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.28. 13:49
Ismét megpróbálta visszacsábítani korábbi sportigazgatóját, Michael Edwardsot (balra) a Liverpool (Fotó: Getty Images)
Újabb kísérletet tettek a korábbi sportigazgató, a 2022 nyarán távozott Michael Edwards visszacsábítására az angol élvonalbeli Liverpool vezetőségének tagjai – számolt be róla közösségi oldalain Fabrizio Romano.

Michael Edwards 2011-ben még vezető elemzőként került Liverpoolba, később dolgozott módszertani vezetőként és technikai igazgatóként is, mielőtt 2016-ban sportigazgatóvá nevezték ki.

A szakember kiváló munkát végzett a vörösöknél és számos jó üzletet kötve erősítette a keretet, ám 2022 nyarán távozott a csapattól.

A Liverpool nyáron nevezte ki Edwards utódjának a Németországból érkező Jörg Schmadtkét, aki nem töltött sok időt a csapatnál, ugyanis a mostani téli átigazolási időszak végén távozott.

Mint ismert, Schmadtkéval egy napon jelentette be a csapat vezetőedzője, Jürgen Klopp is, hogy a nyáron távozik, de még mielőtt kijelölnék az ő utódját, a vezetőség előbb új sportigazgatót szeretne kinevezni.

Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano a közösségi oldalain arról számolt be, hogy a Liverpool tulajdonosai utoljára megpróbálják visszacsábítani Edwardsot a csapathoz, de ő egyelőre nem adta jelét annak, hogy visszatérne.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
3 órája

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
Tegnap, 14:20

Döntöttek a Liverpool első felkészülési mérkőzéséről

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Orbán Viktor: Varga Zoli a sztratoszféra Szoboszlaihoz képest is

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 15:46

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.06. 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

Elbúcsúztatták Diogo Jotát és fivérét a portugáliai Gondomarban

Minden más foci
2025.07.05. 12:43
Ezek is érdekelhetik