Liverpool: Szoboszlai kihagyja a Ligakupa-döntőt – sajtóhír

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 18:46
Liverpool FC v Arsenal FC - Premier League
Úgy tűnik, még várni kell Szoboszlai Dominik visszatérésére (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik sérülése még nem jött rendbe teljesen, emiatt minden bizonnyal kihagyni lesz kénytelen a Chelsea elleni február 25-i Ligakupa-döntőt.

 

Portálunkon is hírt adtunk arról, hogy Szoboszlai Dominik sérüléséről több ellentétes hír jelent meg az elmúlt napokban. A Liverpool menedzsere, Jürgen Klopp a múlt hét pénteken még nem tudott biztosat mondani a magyar játékos visszatérését illetően, ám most Chris Bascombe, a „vörösökhöz” közel álló, általában jól értesült újságíró a The Telegraph hasábjain úgy fogalmazott: Szoboszlai továbbra is kezelést kap a combhajlító-sérülésére, és várhatóan lemarad majd a Chelsea elleni Ligakupa-döntőről.

Mint ismert, Szoboszlai a Newcastle elleni január eleji sérüléséből viszonylag hamar visszatért, a Norwich elleni gólpassza és a Chelsea elleni gólja után úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben. Nem sokkal később azonban kiújult a sérülése, emiatt egyebek között az Arsenal elleni rangadót is ki kellett hagynia a Premier League-ben, és most úgy néz ki, újabb fontos meccsen, a Ligakupa-döntőben sem számolhat vele edzője.

 

 

Legfrissebb hírek

Willi Orbán, Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik is a legjobbak között teljesített a posztján

Minden más foci
2025.05.28. 11:27

Fotók: mutatjuk, hogyan ünnepeltek Szoboszlai Dominikék a bajnoki parádén

Angol labdarúgás
2025.05.26. 17:44

Szoboszlai Dominik: Ez életem eddigi legfordulatosabb éve – így ünnepelte bajnoki címét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.05.25. 21:03

A Chelsea idegenbeli győzelemmel, a Newcastle hazai vereséggel lett BL-induló

Angol labdarúgás
2025.05.25. 19:06

Arne Slot: Ha Szoboszlai ezen a poszton szeretne futballozni innentől, akkor nagy versenyt kell vívnia érte

Angol labdarúgás
2025.05.23. 16:31

Farkas Erik egy napon Szoboszlai mellett szeretne játszani a magyar válogatottban

Légiósok
2025.05.21. 16:14

Szoboszlai és Kerkez is bekerülhet a Premier League szurkolói álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.20. 12:48

Kép: Szoboszlai Dominik megerősítette, apa lesz

Magyar válogatott
2025.05.20. 00:02
Ezek is érdekelhetik