Az MU új tulajdonosa Zidane-t szeretné Ten Hag helyére – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.28. 11:32
Sajtóhírek szerint az MU új tulaja Zinédine Zidane-t szeretné Erik ten Hag helyére (Fotó: Getty Images)
A francia FootMercato értesülései szerint az angol élvonalbeli Manchester Unitedben nemrég 27.7 százalékos tulajdonrészt szerző INEOS-vezér, Sir Jim Ratcliffe leváltaná a csapatot irányító Erik ten Hagot és Zinédine Zidane-t szeretné az együttes új menedzserének.

Sir Jim Ratcliffe a múlt héten szerzett 27.7 százalékos tulajdonrészt a Manchester Unitedben, melyet szeretne visszajuttatni az angol és az európai labdarúgás élmezőnyébe. A FootMercato úgy tudja, hogy az INEOS-vezér még nem biztosította támogatásáról a csapatot irányító Erik ten Hagot, s nem is biztos, hogy ezt megteszi, ugyanis a hírek szerint már keresi a „vörös ördögök” új szakvezetőjét.

„Ez még csak a kezdete annak az útnak, mellyel a Manchester Unitedet visszavezetjük az angol és az európai foci, illetve a világ labdarúgásának csúcsára. Mától felgyorsul a célok elérése érdekében végzett munka” – fogalmazott még az érkezésekor kiadott közleményében Sir Jim Ratcliffe.

A lap úgy értesült, hogy az új tulajdonos jelentős változásokat hajt végre a klubnál, hiszen Ratcliffe tervei között szerepel egy új stadion építése, illetve hamarosan kinevezhetik technikai igazgatónak a Newcastle-tól érkező Dan Ashwortht, ezek mellett viszont a szakmai stábban és a játékoskeretben is jelentős változások lehetnek, ugyanis akár 11 labdarúgótól is megválhat az MU.

„A jelenlegi edző, Erik ten Hag alatt forrósodik a kispad és nem kapott még hivatalos támogatást az üzletembertől. A színfalak mögött az INEOS egy új vezetőedző keresésén dolgozik” – írta a FootMercato, kitérve rá, hogy Ratcliffe azt szeretné, ha Zinédine Zidane venné át Ten Hagtól az irányítást.

A Real Madriddal a Bajnokok Ligáját egymás után háromszor megnyerő francia szakember egyébként épp a napokban nyilatkozott arról, hogy hamarosan szeretne visszatérni az edzősködéshez, így már csak az a kérdés, az MU új vezetői meg tudják-e őt győzni a projektről.

A FootMercato értesüléseit ugyanakkor Fabrizio Romano és a The Athletic újságírója, David Ornstein is cáfolta, ők ugyanis úgy tudják, az INEOS Ten Haggal tervezi a jövőt, a holland ugyanis elmondása szerint többször egyeztetett az új tulajdonosokkal, akik hisznek benne.

Német labdarúgás
2024.02.27. 12:02

Zidane visszatérne az edzősködéshez

A hírek szerint a francia szakember is esélyes a Bayern München vezetőedzői posztjára.


 

Legfrissebb hírek

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

„Gyógyulj meg, apu!" – megműtötték David Beckhamet

Angol labdarúgás
2025.06.27. 14:35

Kerkez: Megtiszteltetés és kiváltság, hogy a Liverpoolhoz igazolhattam

Angol labdarúgás
2025.06.26. 17:16

Itt vannak Kerkez Milos első liverpooli képei – galéria

Angol labdarúgás
2025.06.26. 16:13

A Sky Sports szakírója szerint Kerkez lehet a Liverpool új Robertsonja – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.06.26. 15:41

Hivatalos: Kerkez Milos a Liverpool játékosa

Angol labdarúgás
2025.06.26. 13:00
Ezek is érdekelhetik