Liverpool: „Súlyos csapás a klubnak” – reakciók Klopp távozásáról

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 14:54
A szurkolókat sokkolta Jürgen Klopp távozásának híre (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, bombaként robbant a hír, hogy az angol élvonalbeli Liverpool menedzsere, a német Jürgen Klopp bejelentette, hogy az idény végén távozik a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató csapattól. Ahogy a szakember is utalt rá, a hír sokkolta a Liverpool-szurkolókat, ezekből szemezgettünk.

Jürgen Klopp még 2015-ben vette át a Liverpool irányítását, mellyel összesen hat trófeát nyert, ám úgy érzi, kifogyott az energiából, ezért a 2023–2024-es idény végeztével elhagyja a csapatot, ahogy a szakmai stáb nagy része is, így Pepijn Lijnders és Peter Krawietz másodedzők, Jörg Schmadtke sportigazgató (ő már a téli átigazolási időszak végén), és Vitor Matos edző is távozik a csapattól.

A Liverpool legendás védőjét, a szakértőként dolgozó Jamie Carraghert a többi szurkolóhoz hasonlóan sokkolta a bejelentés.

„Ezek a hírek súlyos csapást jelentenek a klubnak, bármikor is történnek. De azt hittem, csak néhány év múlva jön el ez. Micsoda menedzser, micsoda ember! Távozz egy nagy durranással, Jürgen” – írta X-oldalán Carragher.

„Micsoda hírek. Milyen hihetetlen munkát végzett?!” – írta Gary Lineker, aki podcastertársaival – általában Alan Shearerrel és Micah Richardsszal – hamarosan részletesen is kitárgyalja Klopp távozását.

A világ egyik legerősebb labdarúgójának tartott Liverpool-szurkoló, Adebayo Akinfenwa is megszólalt Klopp döntése miatt.

„Nem hittem volna, hogy valaha is jobban tudom tisztelni ezt az embert (Kloppot), de tévedtem” – kommentálta a hírt a 2022-ben visszavonult egykori támadó.

Kloppnak még csak ki sem hűlt a helye – és ki sem fog még nyárig – a szurkolók már a szakember utódját kezdték el keresni, s hamar meg is találták a megfelelő jelöltet, ugyanis a Bayer Leverkusennel az idényben még veretlen egykori Liverpool-középpályásban, Xabi Alonsóban látják a megoldást, de a spanyolnak 2026 nyaráig szól a szerződése a gyógyszergyáriakkal, épp addig, amikor Carlo Ancelottinak lejár a szerződése a Real Madriddal és a spanyolok egykori középpályása minden bizonnyal rengeteg ajánlat közül válogathat.

Egykori csapattársa szerint azonban a helyzet egyértelmű.

„A Liverpoolnak valamivel kevesebb, mint hat hónapja van, hogy megtalálja azt az embert, aki érti a csapat játékfelfogását, de meg kell próbálnia megfelelnie a Jürgen Klopp-szabványoknak. Nem könnyű feladat” – írta a Klopp bejelentése utáni első bejegyzésében a holland Ryan Babel, aki nem sokkal később saját állítását cáfolta meg.

„Várjatok egy picit srácok. Mégis egyszerű. Xabi Alonso” – írta ismét Babel.

Xabi Alonso egyébként a fogadóirodáknál is egyértelmű favorit a Liverpool menedzseri posztjára, de esélyesnek tartják még a Brightont vezető Roberto De Zerbit és a jelenlegi másodedzőt, Pepijn Lijnderst is, aki Julian Nagelsmannt, a klublegenda Steven Gerrardot, Luis Enriquét, Diego Simeonét, Luciano Spallettit, Antonio Contét és Graham Pottert előzi meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik